100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Szabó Bálintot május 20-án kétszer is feltartóztatták a rendőrök, miután a Türk Tanács budapesti csúcstalálkozójának biztonsági zónájába engedély nélkül behatolt – értesült a 24.hu.

A lap rendőrségi dokumentumokra hivatkozik, melyek szerint a korábbi szegedi önkormányzati képviselőt először kedden délben állították meg a Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest közelében, az MTA parkolójában, ahol a Terrorelhárítási Központ a védett személyek miatt lezárta a területet. A rendőrök figyelmeztették, majd kikísérték onnan.

Két órával később Szabó ismét megjelent a hotelnél, ezúttal taxival érkezett annak főbejáratához. Ekkor ismét feltartóztatták a készenléti egységek. Előállítása után azt mondta: „nem akart sem trombitálni, sem élő közvetítést indítani, csupán Recep Tayyip Erdogan török elnök munkatársaival szeretett volna beszélni”.

Az esetet követően Szabót nyolc órán keresztül őrizetben tartották, majd újabb 150 ezer forintos pénzbírsággal sújtották. A 24.hu kérdésére az egykori szegedi képviselő úgy nyilatkozott: „A Türk Tanács miatt kiszabott büntetést sem fizetem be, ezt is leülöm.”

Szabó Bálint korábban, 2023-ban is kapott egy 150 ezer forintos bírságot, amikor Hszi Csin-ping kínai elnök látogatását próbálta megzavarni trombitaszóval. Mivel a bírságot 2024 májusáig nem fizette be, a bíróság azt 23 nap elzárásra módosította. Szabó közölte, a büntetés letöltésére a szombathelyi börtönbe vonul, hangszerét is magával viszi.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…