100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Összesen 551, ezen belül 229 férfi és 322 női névnévkérelemről kellett dönteniük 2024-ben a Nyelvtudományi Kutatóközpont szakembereinek. 

Dr. Raátz Judit tudományos főmunkatárs a 24.hu megkeresésére közölte: a babájukat váró szülők mellett egyre gyakrabban nyújtanak be névkérelmet olyanok is, akik maguknak szeretnének újonnan bejegyezhető keresztnevet. Tavaly 27 esetben a nagyobb gyerekének, 70 alkalommal pedig saját magának próbált engedélyt szerezni a kérelmező. 

Új nevet továbbra is kizárólag a magyar helyesírás szabályai szerint lehet elfogadni, a kérelmek többsége viszont nem felelt meg. Így az 551 név alig több mint 10 százaléka ment át a jogszabályok szerint kialakított szűrőn, 66 új név vált bejegyezhetővé. Ebből 41 női, 25 pedig férfi név, ezek közül az idén már szabadon lehet válogatni.

Többször is előfordul, hogy a kutatóközpont nem engedélyez egy nevet bejegyzésre, ám fél év múlva ugyanazok az emberek újból kérik ugyanazt a formát. Megjelent többször a Carlos, a Mattihas, az Entony, az Antony, a Conor, a Connor, a Sophia, a Maya, az Aysa, a Kéthy és Kéty alak, illetve a Hercegh, a Judith, az Emily és a Pierre is.

A Lackó sem először került eléjük, de egy család ezúttal olyan jól érvelt az elfogadása mellett, hogy meggyőzték a nevet korábban elutasító bizottságot. Az indokok közé tartozott, hogy a név korábban létezett önállóan is, hiszen családnévvé is vált. A jóváhagyás után meg is született Magyarország első Lackója.

A 2024-es év új divatot is hozott a névkérelmezésben. Miközben gyakorlatilag eltűntek a skandináv nevek, megszaporodtak a héber és görög eredetűek, gyakoribbá váltak a török, perzsa és szanszkrit eredetű nevekre vonatkozó igények, és a férfiak esetében egyre több szláv név bejegyzését is kérték. Feltörekvőben vannak a japán nevek is, amit a legtöbben azzal indokolnak, hogy vonzódnak a japán kultúra iránt. Az idegen eredetű nevek közül a Hime, a Meszut és a Milász már szabadon adható a gyerekeknek.

További érdekesség, hogy valaki az Orbánviktor keresztnévvel is próbálkozott, azonban – nem meglepő módon – nem járt sikerrel.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…