100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

„Nem Magyar Péter hozta el a csodát, mi követtünk el egy hibát”– mondta Lázár János az ATV-ben a Telex szemléje szerint a kegyelmi ügyre utalva, amelynek szerinte hosszantartó politikai következményei lehetnek.

Szerinte az ország jelenleg félkész állapotban van, és a Tisza Párt elnöke az országjárásával ebből akar politikát csinálni. „Azonban csak az érem egyik oldalát mutatja, ami nem fair. Az igazság ugyanis valahol középen van, vannak hiányosságok, de sok fejlődés történt az utóbbi években, ezt pedig hülyeség lenne cáfolni” – fogalmazott.

A miniszter erősen hisz benne, hogy „a Fidesznél csak a Fidesz jobb”, ugyanakkor úgy véli, Magyar Pétert komolyan kell venni, mivel az idő és a gazdasági helyzet nem feltétlenül a kormánynak dolgozik. 

A miniszter a vasútállomások magánkézbe adásával kapcsolatban arról beszélt, a pályázattal úgy akarnak magántőkét bevonni, hogy egy „win-win szituáció alakuljon ki”. A pályaudvarok közvagyon jellege szerinte így is megmaradna, az ingatlanokat ugyanis nem adnák el, hanem közös cégeket alapítanának a befektetőkkel, „így hazudik, aki privatizációról beszél”. Azt ígérte, hogy a pályáztatással kapcsolatban az összes érintett önkormányzattal és a fővárossal is tárgyalni fog.

Száz évre magánkézbe kerülhetne a szegedi Nagyállomás ingatlanhasznosítása is

A Direkt36 nemrég megjelent cikkéről – mely szerint a Lázár felügyelete alá tartozó Információs Hivatal annak idején megfigyelte a Tiborcz István után vizsgálódó EU-s nyomozókat – azt mondta, a történet ki lett színezve. Mivel államtitkot sértene, részleteket nem árulhat el, de kijelentette, semmi törvénytelenség nem történt az ügyben.

A műsorban elhangzott még, hogy a jövőben magyar buszokat és vonatkocsikat akarnak gyártatni, illetve kínai vásárlás is szóba jöhet. Lázár megjegyezte, közlekedés mindig „egy veszélyes üzem, pénzt kell végre költeni rá”, különösen, mivel látszik, hogy van rá igény.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…