Elhunyt Karsai Dániel

47 éves korában szombaton elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász, akit 2022-ben diagnosztizáltak ALS-betegséggel, és a strasbourgi bírósághoz fordult, hogy méltósággal fejezhesse be életét – közölte testvére, Karsai Péter szombaton a Facebookon. „Dani ma este elment. Több mint 3 éven át hősiesen, méltósággal küzdött a legyőzhetetlen ellenséggel az ALSsel. Mindig velem, velünk leszel, Bro'” – búcsúzott.

Karsai Dániel két nappal halála előtt tette közzé utolsó bejegyzését a Facebookon, amelyben az Orbán Balázs-ügyről nyilvánított véleményt. „És jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni. Ez akár az életvégi döntésekhez való jog mottója is lehetne. Én nem szeretnék sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni. Ha már a fájdalom ural mindent, méltósággal, emelt fővel, a sors szemébe nézve akarok eltávozni.”

Karsai Dániel tabutémát, az eutanáziát hozott a közbeszédbe, felhívva a figyelmet a méltósággal történő halál lehetőségére. Strasbourgban azért indított pert, hogy hasonlóan gyógyíthatatlan betegek számára is biztosítsák az aktív eutanázia jogát. Az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban szeptember 3-án jogerősen elutasította Karsai fellebbezését, kimondva, hogy a magyar állam nem sértette meg jogait, amikor nem adott lehetőséget az eutanáziára. Az ítélet után Karsai kijelentette, a bíróság gyáva döntést hozott.

Magyarországon az aktív eutanázia tiltott, és a gyógyíthatatlan betegek csupán az életmentő kezeléseket utasíthatják vissza. Karsai küzdelmét több beteg, valamint ellenzéki pártok is támogatták, akik népszavazást kezdeményeztek az eutanáziáról. Azonban a választási bizottság és a Kúria elutasította kérelmeiket.

A Telex cikke szerint a kormány képviselői az ügy kapcsán kiemelték, hogy együtt éreznek Karsai Dániellel és sorstársaival, de az élet védelmét mindenek felett tartják, és nem támogatják az aktív eutanázia legalizálását.

Karsai Dániel halálát követően ellenzéki politikusok, köztük Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely is részvétüket fejezték ki. Kiemelték Karsai jogi küzdelmének fontosságát, amely a kegyes halál jogának elismeréséért folyt, de egyelőre nem vezetett eredményre.

Botka László, Szeged polgármestere azt írta, szomorúan értesült „Karsai Dániel elhunytáról, aki élete során rendkívüli munkásságával, elhivatottságával és emberségével sokak számára példakép volt. Szeged városa tisztelettel adózik előtte.”