100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

„Jelenleg nagyjából 2,5-3 millió ember tekinthető szegénynek” – ez az állítás az Egyensúly Intézet legújabb, a szegénység mértéket vizsgáló közvélemény-kutatásában található meg. A kutatás szerint minden harmadik magyar kért már anyagi segítséget családtagjaitól vagy a barátaitól, és

a szülők harmada nem evett eleget az elmúlt két évben azért, hogy etetni tudja a gyermekét.

A megkérdezettek szerint már nettó 400 ezer forintra van szükség az átlagos megélhetéshez, ez 50 ezer forinttal nőtt tavalyhoz képest. Ugyanakkor a válaszadók 45 százaléka még a szűkös megélhetéshez szükséges anyagiakat, vagyis a havi nettó 250 ezer forintot sem tudja biztosítani. A gondtalan élethez szükségesnek ítélt összeg továbbra is havi nettó 600 ezer forint.

A május 2. és 9. között készült felmérésből az is kiderül, hogy a magyar lakosság felének csökkent a vásárlóereje az elmúlt három évben, amit elsősorban az áremelkedésekkel és új kiadások megjelenésével magyaráznak. Majdnem minden harmadik lakos költségvetését felborítaná egy váratlan kiadás, és jelenleg a magyar háztartások közel kétharmada (64 százalék) csak kisebb-nagyobb erőfeszítések árán képes finanszírozni a mindennapi kiadásait.

A magyarok 54 százaléka magabiztosnak mutatkozik a közeljövő kapcsán, nem látnak esélyt arra, hogy a következő néhány hónapban pénzügyi instabilitással kelljen megbirkózniuk. Ugyanakkor 75 százalékuk pénzügyi stagnálására számít, miközben a hosszú távú kilátásokat illetően a többség jellemzően borúlátó.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Az Egyensúly Intézet szerint mindent összevetve jelenleg a magyarok negyede-harmada tekinthető szegénynek. Emellett 45–50 százaléknyi válaszadóról mondható el, hogy kijön a jövedelméből, és képes kiegyensúlyozott életvitelt fenntartani, míg 15–20 százaléknak nem igazán okoznak gondot a hétköznapi kiadások. Ők képesek félretenni kisebb-nagyobb összegeket, és gond nélkül fedezni tudnak egy jelentősebb váratlan kiadást.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…