Toroczkai nem megy Strasbourgba, a KDNP pedig kilép a Néppártból, miután Magyarékat felvették oda

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke kedd délután aláírta a lemondó nyilatkozatot és átadta az európai parlamenti mandátumát Borvendég Zsuzsannának. Ezt a párt elnöke a Twitter-oldalán jelentette be. „Van, aki nem tudott lemondani a havi kb. 7 millió forintos jövedelemről (és még rengeteg egyéb juttatásról), és egy irányított szavazással – ígérete ellenére – megtartotta magának az EP-mandátumot” – utalt Magyar Péterre is a Mi Hazánk alapítója, aki szerint vannak még azért páran, akiknek „számít az adott szó, az elvek, az eszme, a közösség, akiket képviselünk”.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke egyébként hétfőn reggel a Facebook-oldalán arra kérte követőit, hogy szavazzanak, és döntsék el ők, felvegye-e az európai képviselői mandátumát. Ez alapján követői nagy többsége azt szeretné, ha felvenné a mandátumot, és beülne az Európai Parlamentbe, amit végül meg is tesz.

Mai hír, hogy az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciója keddi, brüsszeli ülésén 97 százalékos támogatás mellett hozzájárult a Tisza Párt felvételéhez az EPP uniós parlamenti képviselőcsoportjába. Az EPP európai parlamenti frakciója a Tisza Párt hét képviselője mellett további hét új tag felvételét erősítette meg. Ugyanakkor pártjaik nem csatlakoztak automatikusan az EPP pártcsaládhoz, ezek a döntések egymástól függetlenek.

A Kereszténydemokrata Néppárt ugyanakkor távozik az Európai Néppártból és annak frakciójából, miután Magyar Pétert kedden az EPP mégis felvette.

Semjén Zsolt pártelnök és Hölvényi György EP-képviselő közleménye szerint a KDNP a Manfred Weberrel való megbeszélés után egyértelművé tette, egyfelől sem az EPP háborús doktrínájával nem tud azonosulni, másfelől erkölcsi okokból nem tudja elfogadni Magyar Péter felvételét az EPP frakcióba, illetve a Tisza Pártot az EPP-be.

Szerintük ez az EPP az identitásvesztő balratolódás következtében már nem az, aminek kereszténydemokrata alapítói megalkották. A kereszténydemokrata hangok az utóbbi időben egyre halkultak az EPP-n belül, az évek során egyre nehezebb kompromisszumokra volt szükség. Az EPP háborús doktrínája ellentétes azzal a béke melletti elkötelezettséggel, amiért annak idején magát az Európai Uniót létrehozták.

Az Európai Parlament legfrissebb tájékoztatása szerint az új összetételű uniós parlamentben az új tagokkal együtt az Európai Néppárt 190, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) 136, az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) nevű frakció 80, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) 76, az Identitás és Demokrácia (ID) pártcsoport 58, a Zöldek 52, a Baloldal 39 képviselője lehet. Független, illetve az EP-be újonnan bekerült képviselők 89-en vannak. Utóbbiak az új összetételű Európai Parlament megalakulása után még csatlakozhatnak valamely pártcsoporthoz.