Orbán ismét megüzente, hogy pedofiloknak nincsen kegyelem és teljeskörű átvilágítást jelentett be

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban beszélt Novák Katalin lemondásáról és Sulyok Tamás jelöléséről. A miniszterelnök elmondta, hogy teljeskörű átvilágítást rendelt el minden intézményben, ahol gyerekekkel foglalkoznak, de beszélt a svédek NATO-csatlakozásának megszavazásáról is.

„Baj van, lemondott az előző elnök asszony, még mindig vérzik az ember szíve, de minden bajban van valami reménysugár is” – mondta Orbán a volt köztársasági elnök lemondásáról. Ezután az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökének, Sulyok Tamásnak a jelöléséről beszélt. Elmondta, hogy Forma szerint én tettem javaslatot a frakciónak, mert ezt mondja ki a szabályzatunk, de a valóságban nem így van. A valóság ilyen komoly döntések esetében mindig az, hogy hosszas egyeztetések vannak. Össze kell gyűjteni véleményeket, szóval nem lehet elkapkodni”.

Hozzátette, örül annak, hogy több jelölt is volt, akiket a legutolsó körben megtárgyaltak.

„A tapasztalat, a jogi ügyekben való jártasság, a nemzetközi jog ismerete, a nemzetközi térben való forgolódás, és egy szakmai tekintélyt is megadó életút őt rajzolták ki”.

– mondta Orbán Sulyok Tamásról. A miniszterelnök Novák Katalin lemondása óta először beszélt részletesen a kegyelem-botrányról. Azt mondta, hogy a kegyelmi döntés úgy születik, hogy van egy kérvény, valaki kéri a kegyelmet, azt áttanulmányozzák. 

Novák Katalin lemondása óta Orbán Viktor először beszélt részletesen a kegyelmi ügyről, azt mondta, hogy a kegyelmi döntés úgy születik, hogy van egy kérvény, valaki kéri a kegyelmet, azt áttanulmányozzák. „Egy olyan ügyben mondott az elnökasszony igent, amiben csak egyetlen helyes döntés születhetett volna: a nem. Vagyis, hogy elutasítja. És ezt mindenki így érezte az országban, a jobboldalon meg különösen”.

Jön egy új elnök, aki világossá fogja tenni, hogy pedofil vagy ahhoz kapcsolódó ügyekben nincs pardon, vagyis nincs kegyelem, ilyen nem fordulhat elő

– mondta Orbán és hozzátette, elrendelt egy teljeskörű átvilágítást és ellenőrzést. „Ha már nem lehet miszlikbe vágni azokat, akik hozzányúlnak a gyerekünkhöz, hát az a minimum, hogy ha elítélték őket, akkor nincs pardon, és nincs kegyelem” üzent az elkövetőknek.

„Most át kell világítanunk az összes intézményt, hogy a mostani vezetők átmentek-e a megfelelő alkalmassági vizsgálatokon, megfelelnek-e a feltételeknek, és ez vajon mindenre kiterjedt-e”, részletezte az átvilágítást a miniszterelnök. Orbán szerint a vizsgálatnak ki kell terjednie majd az életvitelre, szexuális devianciára, pszichológiai megfelelésre is.

Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető javaslata alapján húsz pontos is változhatnak a jogszabályok, amire a kormányfő azt mondta, először látni szeretné, hogy a gyermekintézményi vezetők kinevezésekor megfelelően végezték-e el az alkalmassági vizsgálatokat. Szerinte ezeket a vizsgálatokat eddig nem megfelelő módon végezték, mert ki kellett volna hamarabb derülni annak, hogy mi folyik a bicskei gyerekotthonban.

A svédek NATO-csatlakozásáról – amihez a katonai szövetségből már csak a magyar parlament döntése hiányzik – azt mondta, kérte a frakciót, hogy adjanak neki időt. 

„Többször is beszéltem a svéd miniszterelnökkel, kötünk komoly hadiipari megállapodást a mai találkozón. Azt kell fogadnunk, amit a svédeknek is el kell fogadni a másik oldalon, hogy mások vagyunk”.

„Magyarország egy keresztény ország, a keresztény értékek nekünk különösen fontosak, a modern konfigurációkat nem veszi be a gyomrunk. De ez kezelhető” – mondta Orbán, hozzátéve, hogy egy katonai szövetséget köt Magyarország és Svédország. „Felnőttek vagyunk, képesek vagyunk érdekalapú döntést hozni” – mondta a pénteki svéd-magyar miniszterelnöki találkozóval kapcsolatban a kormányfő.

Pénteken Orbán invitálására Budapestre érkezik Ulf Kristersson svéd miniszterelnök. A találkozó hivatalos témája Magyarország és Svédország védelmi és biztonságpolitikai együttműködése, valamint a magyar soros EU-elnökségre való felkészülés lesz. Ezek ellenére szinte biztosan szó lesz majd a svédek NATO-csatlakozásáról is.