A McDonald's bejelentette, hogy a növekvő eladások reményében továbbfejleszti legismertebb hamburgereit, erről a 444.hu írt a CNN beszámolója alapján. Ez többek között azt jelenti majd, hogy puhább zsemlével és nyúlósabb sajttal készülnek majd a szendvicsek, de az ígéretek szerint a Big Mac szószból is többet fognak használni, a hagymát pedig közvetlenül a grill lapon adják majd hozzá a húspogácsákhoz.
A módosítások a Big Macre, a sajtburgerre, a dupla-sajtburgerre és a klasszikus hamburgerre is vonatkoznak majd. A fejlesztéseket már tesztelik nagyobb nemzetközi városok éttermeiben és amerikai McDonald's-okban is, de csak a következő évre várható mindenhol. Chad Schafer séf, a McDonald's amerikai részlegének igazgatója azt mondta, az apró változtatásoktól finomabbak lesznek a hamburgereik, mint valaha.
A Big Mac egyébként olyannyira ismert burger, hogy egy gazdasági mutató is egyben, amelyet az Economist nevű brit hetilap közölt először 1986-ban, de azóta minden évben megteszik. Az index a Big Mac hamburger árát használja fel arra, hogy megállapítsa, mely országok valutája túlértékelt vagy alulértékelt az amerikai dollárhoz képest, így a száraz számok helyett könnyebben érthetővé válnak gazdasági folyamatok.