Palkovics elkötelezett lehetett a zöldenergia mellett, a kormány azonban ezt másképp gondolta

November 9-én szerdán került nyilvánosságra a hír, hogy Palkovics László benyújtotta lemondását az Ipari és Technológiai Minisztérium (ITM) éléről. A hírt ugyan kormányzati oldalról nem cáfolták, de azóta sem erősítették meg – írja a Telex cikke. A távozás okáról olyan pletykák keringtek, hogy az okok az energiapolitikában keresendőek, mivel ellentétek húzódtak közte és a kormány között.

A lap is erről kapott információkat, ugyanis a jelek szerint Palkovics régóta elkötelezett volt a zöldenergia (és kifejezetten a szél- és naperőművek) mellett, míg a kormányban többen határozottan ellenzik ezek építését. Egy magyarázat szerint a Paks II. projekt ennek az oka, ugyanis a kormányban úgy vélik, ha átállunk a megújulókra, akkor mire megépülnek az új blokkok, már nem lesz akkora szükség rájuk.

A Telexhez többször is eljutottak olyan hírek, hogy az energiaválság miatt a zöldenergia támogatása felé fordulnak majd a kormányban, végül azonban ennek ellentéte történt, amikor többek között néhány hete bejelentették: megszűnik a napelemek visszatáplálási kötelezettsége. A másik ilyen a szélturbinák építésének engedélyeztetését érinti. A portál információi szerint Palkovics évek óta lobbizik ezért, ám a kormányban blokkolták.

A lap megjegyzi, a szélerőművek építését még 2016-ban lehetetlenítették el itthon. Ekkor jött ki egy olyan rendelet, mely szerint a kormány saját hatáskörébe vonta a beruházások engedélyeztetését, valamint meghatározták, hogy a beépített területek 12 kilométeres körzetében nem épülhetnek szélerőművek. Eközben a világ számos országa gigantikus összegeket fektet a szektor fejlesztésébe.

Palkovics László a sajtóhírek szerint a támogatók táborába tartozott, és nagy energiát fektetett abba, hogy a szélerőművek kérdését átvigye a kormányon – írja a Telex cikke, melyben megemlítik a volt miniszter egy nemrégiben a Mathias Corvinus Collegiumban tartott előadását is, melyben olyan szélerőművek mellett kardosokdott, amelyeket alacsonyabb szélbiztonságú országok is megfelelően tudnak használni.

Ez persze csak egy az energetikai kérdések közül, amelyekben nézeteltérése volt a kabinet más tagjaival. Hogy ki lesz Palkovics utódja, és ő pontosan mit fog lépni az energiaválság kezelésére, elindul-e a zöld irány, azt még nem tudni. Annyi biztos, hogy pénteken egy geotermikus projekttel kapcsolatos esemény elmarad, ahova Palkovics László is hivatalos volt.