Már csütörtöktől életbe lép a tojás- és az étkezésiburgonya-árstop, a kisboltokat is támogatná a kormány

Csütörtöktől már életbe lép a tojás- és az étkezésiburgonya-árstop közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerda este az MTI-vel.

Azt írták: a magyar családok és nyugdíjasok védelméért a kormány újabb élelmiszerekre, a tojásra és az étkezési burgonyára is kiterjeszti az árstopot, ezzel enyhítve a brüsszeli szankciók okozta infláció és élelmiszerár-emelkedés hatásait. Az új árstopok már csütörtöktől életbe lépnek az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható a Magyar Közlönyben.

Mint ismert, mindezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő november 9-én délelőtt jelentette be a Kormányinfón. Gulyás szerint a tojás ára 25 százalékkal, a burgonyáé 10 százalékkal lesz alacsonyabb, mint most. Az árstopos élelmiszerek köre a következőkre bővül: tojás, étkezési burgonya, liszt, napraforgóolaj, sertéshús, csirkehús, 2,8 százalékos tej és kristálycukor.

Az árstopok az év végéig lesznek érvényben, esetleges meghosszabbításukról a kormány decemberben dönthet tették hozzá. Jelezték: az élelmiszerek árának emelkedését az okozza, hogy a szankciók bevezetése óta egész Európában emelkedik az infláció, emelkedik az energia ára, ezzel együtt a takarmány, a szállítás és egyéb költségek, emellett madárinfluenza és történelmi aszály is sújtotta a mezőgazdaságot és élelmiszeripart.

Közölték azt is, hogy az árstopok a leginkább áremelkedéstől sújtott élelmiszerek fogyasztói árát szabályozzák. A tojás és az étkezési burgonya esetében a bruttó kiskereskedelmi ár nem lehet magasabb a kereskedő által szeptember 30-án alkalmazott árnál. Az árstop a tojásnál 25 százalékkal, a burgonyánál 10 százalékkal csökkenti az árat, és várhatóan 0,10,2 százalékkal csökkenti az inflációt - ismertette a KTK közleménye.

Kitértek arra is, hogy az árstopokat a kereskedők kötelesek érvényesíteni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban és a csomagküldő kereskedelemben is. A kistermelői piaci értékesítés nem tartozik a hatósági ár alkalmazásának hatálya alá. A fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi az árstopok és az azzal kapcsolatos kötelező tájékoztatás betartását fűzték hozzá.

A KTK tudatta azt is, hogy a kistelepülési boltok árstoppal összefüggő támogatásáról hétfőn várható kormánybejelentés.