Több mint 2 órás sztrájktárgyalás folyt az Oktatási Hivatalban, a Szalai utcában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár között – számolt be minderről a 444.hu.
Egy a tárgyalás után rögzített Facebook-bejelentkezésben Komjáthy Anna, a PDSZ országos választmányának vezetője azt mondta, idén nem lesz semmilyen béremelés, és a többi sztrájkkövetelésünkben sem történt semmilyen előrehaladás. Komjáthy szerint a legjobb eset januártól a 20 százalékos emelés, ha megjönnek az EU-s pénzek, míg a legrosszabb esetben 10 százalékkal emelnének, miközben szeptemberben 20 százalék felett volt az infláció.
Totyik Tamás, a PSZ alelnöke úgy nyilatkozott, hogy a kormány új bértáblában gondolkodik, amihez jogszabályt kellene módosítani. Szerinte azonban ez nem lehet gond, eddig sem volt az, így most is megkerülhetnék a Parlamentet ezzel kapcsolatban. Totyik szerint egyelőre azt ígérték, hogy a pedagógusok fizetése 2025. január elsejéig fogja elérni a diplomás átlagbér 80 százalékát, 2024-ben pedig a diplomás átlagbér 72 százaléka lesz.
„A társadalmi nyomás előtt a kormány kezd meghajlani, ez elmozdulást jelent, de hogy ezt hogyan fogja betartani, arra nagyon kíváncsiak vagyunk” – mondta Totyik, majd arra emlékeztetett, hogy 2014-ben minden további nélkül felrúgott a kormány egy megállapodást a minimálbérhez igazított bérek kapcsán. A Mérce kérdésére elmondták, hogy csak november 26-án lesz idén a legközelebbi tárgyalás.
A bizonyos három pontjukhoz továbbra is ragaszkodnak, mely szerint az oktatási dolgozók bérét igazítsák a diplomás átlagbérhez, állítsák vissza a pedagógusok sztrájkjogát, valamint vegyék vissza a polgári engedetlenségük miatt kirúgott tanárokat, a kormány pedig hagyja abba a tanárok fenyegetését. A Tanítanék Mozgalom legközelebb november 18-án tart majd országos munkabeszüntetést, és ezt addig folytatják, amíg nem teljesülnek a követeléseik.