Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.
A Portfolio azt írja cikkében, hogy az elemzőket nem lepte meg az adat. Az MNB előzetesen is azt közölte, hogy valahol húsz százalék körül lehet az infláció, a kérdés csak az volt, hogy kicsivel alatta vagy felette alakul majd. A nagy ugrásért elsősorban a háztartási energia felelős, hiszen
a KSH inflációs módszertanába most került be a rezsiköltségek emelkedése.
A kormány augusztus elejétől vezette be az átlagfogyasztás feletti részre a magasabb tarifát, azonban a statisztikában csak akkor szerepel ez, amikor az első magasabb számlákat megkapták a fogyasztók, ez pedig szeptemberre esett.
- A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 4,1 százalékkal nőttek.
- Az élelmiszerek ára 35,2 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább a kenyér 76,2 százalékkal, a sajt 68,0 százalékkal, a tejtermékek, valamint a vaj és vajkrém 66,3 százalékkal, a margarin 61,2 százalékkal, a száraztészta 60,2 százalékkal, a tojás 53,7 százalékkal drágult.
- A rezsicsökkentés szabályainak augusztus 1-jétől hatályos módosítása következtében a háztartási energia 62,1 százalékkal drágult. Ezen belül a vezetékes gáz ára 121,0, az elektromos energiáé 28,9 százalékkal nőtt. A palackos gáz ára 45,0, a tűzifáé 43,8 százalékkal növekedett.
- A tartós fogyasztási cikkek 14,7, a szeszes italok, dohányáruk átlagosan 13,2, ezen belül a szeszes italok 16,5 százalékkal drágultak.
- A járműüzemanyagok ára 5,8 százalékkal lett magasabb.
- A szolgáltatások díja 8,2 százalékkal emelkedett.