Szeptember 5-én sztrájkolnak a mozdonyvezetők, a MÁV megint bírósághoz fordul

A Mozdonyvezetők Szakszervezete az ukrán válság kirobbanása után a nyáron ismét a sztrájk elindítását fontolgatta, miután a MÁV a megállapodás ellenére sem akarja kifizetni a mozdonyvezetőknek megígért pluszpénzt. Ez mostanra véglegesedett: a MOSZ szeptember 5-re hirdetett sztrájkot. Előzőleg márciusban tartották volna meg ezt, de az ukrán helyzet elsöpörte.

Mint a MOSZ írja a csütörtökön megjelent bejegyzésben, a Mozdonyvezetők Szakszervezete augusztus 24-i küldöttgyűlésén olyan határozatot hozott, hogy szeptember 5-én 0 órától a személyszállításra és az árufuvarozásra vonatkozóan határozatlan idejű sztrájkot hirdet a 2021. évi keresetveszteség kompenzálására.

Erről a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatóját is értesítették levélben, egyben tárgyalást kezdeményeztek követeléseik teljesítésére. Hozzátették, a korábbiakban a MOSZ március 10-re meghirdetett sztrájkját a bíróság jogerősen jogszerűnek minősítette. Ez a sztrájk végül akkor elmaradt az ukrajnai helyzetre való tekintettel, hiszen akkor már zajlott a háború, a menekültek folyamatosan érkeztek az országba, akiket többnyire vasúton szállítottak.

A MÁV-Start, mint akkor, most is heves közleményt adott ki. Mint írják, a mozdonyvezetők felelősségteljes munkájának jelentőségét a javadalmazásukban is kiemelten ismerik el. Keresetük 2016 óta több mint 60 százalékkal növekedett a tavalyi év végéig. Az idén év elején megvalósított 10 százalékos béremelés tovább növelte járandóságukat. Ennek eredményeként a mozdonyvezetők a MÁV-csoporton belül és a teljes nemzetgazdaságban is kiemelkedő mértékű havi átlagkeresete meghaladja a 800 ezer forintot.

Hozzátették, emellett júliusban előrehozott, egyszeri, egyösszegű kifizetésben részesült a vállalatcsoport minden munkavállalója, köztük a mozdonyvezetők is. A MÁV és a MÁV-Start a közleményben azt állítja, a szakszervezetekkel kötött megállapodások minden egyes pontját maradéktalanul betartotta és betartja, ezért a vasúttársaság a bírósághoz fordul, és kezdeményezi a sztrájk jogellenességének megállapítását.