A WWF Hungary vadvilágot védő civil szervezet egy újabb Facebook bejegyzésben reagált az Agrárminisztérium mai Hivatalos Értesítőben megjelent erdőgazdálkodási szabálymódosítására. Eszerint már nem annyira üdvözlik a dolgot, a teljes rendelet visszavonását követelik.
Mint arról a Szegeder is beszámolt, augusztus elején nagyot változtatott a tűzifa-felhalmozás érdekében a fakivágás rendjén a kormány, így védett természeti területen is lehetett volna fákat vágni. Ma megjelent egy módosítás ezzel kapcsolatban, amely felülírja ezt az elképzelést, mondhatni enyhít a szabályokon.
Ahogy azt meg is írtuk, a WWF Hungary először üdvözölte a döntést, de egyúttal felhívta a figyelmet, hogy maradtak még aggályaik. Többek között nem vonatkozik minden erdőtulajdonosra, csak az állami erdőkre és az állami erdőgazdálkodókra. Nem vonatkozik például a vízművekre sem, ami jelentős természetvédelmi területeket, erdőket kezel a Duna mentén.
Mint megjegyezték, bár a miniszteri utasítás elviekben beszűkíti a „fakivágás megkönnyítő” kormányrendelet alkalmazhatóságát, de a teljes hatályát nem szünteti meg. Ezért újabb posztjukban már azt írják, hogy nem állnak meg az erdők védelmében addig, amíg „az erdőpusztító kormányrendeletet vissza nem vonják”: