Országszerte már 100 benzinkút lehet, ahol egyáltalán nem lehet tankolni az üzemanyaghiány miatt

Országszerte már 100 körül van azoknak a benzinkutaknak a száma, ahol egyáltalán nem lehet tankolni az üzemanyaghiány miatt. Van olyan kút, ahol már elfogyott az augusztusra szánt mennyiség fele – szól az ATV Híradó riportja. A legnagyobb cégek korlátozásokat vezettek be, azonban nincs egységes szabályozás.

Utoljára péntek este kaptak üzemanyagot az egyik balassagyarmati benzinkútnak az üzemeltetői, ami állításuk szerint pillanatokon belül elfogyott, így most hétfőn már ki sem nyitottak. Az ügyvezető azt mondta: ez most azért nagy probléma, mert az erre a hónapra szánt mennyiség fele már elfogyott, és még csak nyolcadika van. Nem tudjuk, hogy ha most megint rendelünk üzemanyagot, akkor fogunk-e kapni, illetve ha kapunk, akkor mennyit kapunk tette hozzá.

Az OMV-nél legfeljebb 50 litert, míg a Shell kutaknál 80 ezer forintért lehet üzemanyagot vásárolni, ami piaci áron számolva több, mint duplája az OMV-s mennyiségnek. Arról már írtunk, hogy július 30-a dél óta a Molnál egy forgalmival egy nap csak egyszer lehet ársapkásan tankolni, függetlenül a mennyiségtől. A rendszer ugyanis felismeri a rendszámot, és jelzi a kutasnak, ha valaki már egyszer tankolt aznap, és nem engedi másodszor is ársapkásan üzemanyagot venni. Sőt, azt is rebesgették, hogy függetlenül a mennyiségtől, csak napi egyszer lehet egyáltalán tankolni.

Balogh József szerint a cégek saját hatáskörben döntenek arról, hogy hány liter üzemanyagot  vagy mekkora összeghatárig tankolhatunk az autónkba. Az energiapiaci szakértő hozzátette: az érdekes kérdés, hogy ezeket a korlátozásokat a fogyasztók a fogyasztóvédelemnél vagy bíróság előtt megtámadhatják-e, bár ő ilyenről még nem tud.

Balogh hallott egy olyan szabolcsi faluról, ahol naponta csak 8 ezer forintig lehet tankolni.

Az energiapiaci szakértő egy fotót is küldött az ATV Híradónak egy váci töltőállomásról, ahol nem sokkal 12 óra után már nem lehetett tankolni. Országszerte egyre több a hasonló helyzetben lévő kutak száma. Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője már száz körülire becsüli azoknak a kutaknak a számát, amelyek nem üzemelnek, mert nem kapnak üzemanyagot.

A holtankoljak.hu előrejelzése szerint egyébként szerdától csökken majd az üzemanyagár. A benzin piaci ára literenként ára 672 forint, a gázolajé pedig 723 forint lesz majd – jegyzik meg.