Az MTK csütörtökön hivatalos közleményt adott ki. Ebben felidézik a történteket, és kinyilvánítják, hogy a klub elítéli az antiszemitizmus és rasszizmus mindennemű megnyilvánulását, és ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a rendőrségen.
„Tiltakozunk az érintett szegedi szurkolók antiszemita viselkedése ellen, akik esetenként már a mérkőzés alatt is elfogadhatatlan rigmusokat skandáltak. Kiállunk a megsértett, megbántott és megfenyegetett szurkolóink mellett, és az MTK családja nevében minden jóérzésű honfitársunkat arra kérjük, vállaljon szolidaritást velünk” – áll a közleményben.
Az MTK a Szeged-Csanád Grosics Akadémia futballklub együttműködését kéri az ügyben és annak felderítésében. A történtekről tegnap mi is beszámoltunk, erről az alábbi cikkre kattintva lehet olvasni bővebben:
A 444.hu írta meg egy fizetős körnek elérhető cikkben, hogy az ismert MTK-szurkoló Radnóti Zoltán rabbi 12 éves kislánya életében először most hétfőn, az NB2-be kiesett MTK Szeged ellen idénynyitóján járt focimeccsen.