Jóval több jogosítványuk lesz az egyetemeknek a hallgatók kiválasztásában – jelentette be a kulturális és innovációs miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Csák János a felvételi átalakításáról közölte: a rendszer továbbra is 500 pontból áll, ebből 100 pont a középiskolai tanulmányi eredményektől függ, 300 pont az érettségi eredménytől, 100 pontról pedig a jövőben maga az egyetem dönthet, „akár szóbeli vizsgáztatással, akár sport-, művészeti vagy bármilyen más teljesítmény tekintetbevételével”. Az 500 ponton felül az önkéntes katonai szolgálatot vállalók megtarthatják az azért járó pluszpontokat – mondta a miniszter.
Tájékoztatása szerint a rendszer a 2024-es őszi szemeszterben lép életbe,
így elsőként a jelentkezésüket 2023 decemberében beadó diákokra vonatkozik. Csák János az egyetemi modellváltásra utalva kiemelte, ma már a hallgatók háromnegyed része „átalakult, alapítványi rendszerű” vagy egyházi fenntartású egyetemen tanul. A szervezeti átalakításon túl a kormányzat növelte az egyetemek finanszírozását, fejlesztési lehetőségeit is – tette hozzá, jelezve, hogy így Magyarország a felsőoktatásra a legtöbb forrást fordító öt európai ország között van.
Ez az egyetemek szempontjából azt jelenti, hogy jóval több jogosítványuk lesz a hallgatók kiválasztásában, „akár itthonról, akár külföldről”. Közlése szerint továbbra is megmarad az „átlátható és kiszámítható felvi-rendszer”, és minden leendő hallgató hat helyre tudja beadni a jelentkezését. Csák János szólt arról is: az állam fenntartja magának a lehetőséget, hogy nemzetgazdasági szempontból irányítsa az egyetemek hallgatói kibocsátását.
„Állami ösztöndíjakat nyújtunk azokon a területeken, amelyeket az állam makrogazdasági előrejelzések alapján preferál” – magyarázta, hozzátéve, hogy az állami ösztöndíjasok száma nem fog csökkenni, „hanem talán még nőni is fog”. A miniszter a nyelvvizsgákra kitérve kiemelte: az állam továbbra is követelményként írja elő valamely nyelvből az érettségi letételét. Annak eldöntését a felsőoktatási intézményekre bízzák, hogy milyen plusznyelvet kívánnak meg a hallgatótól, vagy a diplomához milyen nyelvi vizsgakövetelményt támasztanak – közölte.
Csák János azt mondta, hogy a változtatásokat az egyetemekkel és a hallgatói önkormányzatokkal folytatott egyeztetések előzték meg. „Ehhez tartjuk magunkat a jövőben is” – fűzte hozzá, jelezve: az állam feladata e tekintetben az átmenet gördülékenységének és rendezettségének biztosítása.
Jelentősen átalakítaná a kormány a felsőoktatási jelentkezési rendszert – értesült a Jelen. A lap megbízhatónak nevezett információi szerint Csák János kulturális és innovációs miniszter már elkészíttette azt a tervezetet, amely sok tekintetben visszatérést jelent a 2010 előtti időszak szabályozásához.