Mint azt múlt héten megírtuk, a Mozdonyvezetők Szakszervezete a március 2-ai, szerdai napon eljuttatta az állami személyszállító vasúttársaságnak azt a dokumentumot, mely a március 10-én kezdődő sztrájk idején közlekedő vonatokat tartalmazza. A munkába járók kímélése, a társadalom tagjait érő kellemetlen hatások minimalizálása érdekében a munkabeszüntetés szervezői vállalták, hogy
Ebből nem sok derül ki azonban a hétköznapi utas számára, mivel a vasúttársaság sem osztott meg konkrétumokat, még a március 7-ei tárgyalás eredményéről sem. Annyit azért lehet sejteni, hogy tulajdonképpen 9-től 15 óráig lesz sztrájk, a nap többi részében a meghirdetett menetrend szerint közlekednek a vonatok, köztük a vasútvillamos is. A Hódpress arról ír, hogy
a tramtrain-járatok harmada viszont kiesik a sztrájk miatt.
A lapnak Szóth Tibor, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének szegedi ügyvivője nyilatkozott. „A tram-train egy speciális helyzet, mert próbaüzemben közlekedik és nem megrendelt közszolgáltatás, ráadásul helyi és helyközi járat is egyben” – fejtette ki. Amennyiben nem születik egyezség a MÁV-val, csütörtökön megkezdődik a sztrájk, ami során a vasútvillamosok esetében a járatok csupán kétharmadát fogják közlekedtetni. A napi 25 járatból tehát március 10-től mindössze 17 jár majd.