Márki-Zay Péter közel 50 millió forintot költött eddig kampányra, most közzétette, mire és miből ment mindez

Közzétette Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt a 2020-as és 2021-es kampányköltéseit a hivatalos weboldalán. Eszerint 2021. novemberéig 58 764 480 forint adomány érkezett hozzá, amiből kampányra 49 797 000 forintot költöttek.

Három táblázatot is elhelyeztek az oldalon, amelyek a kiadásokat és a bankszámla forgalmat jelzik külön-külön dátummal, illetve hogy az adott tétel mire ment. A 2020 elejétől 2021 novemberéig tartó időszak elsősorban az előválasztási kampány két fordulóját öleli fel, de

a kiadások között találhatók sérelemdíjak és perköltségek is.

Márki-Zay azután tette közzé az adatokat, hogy a kormányközeli sajtó elkezdte firtatni, miből finanszírozza a közösségi médiás kampányát. Többek között felrótták neki, hogy 49,9 millió forintot hirdetett el a politikus a Facebook szerint, viszont Márki-Zay vagyonnyilatkozata szerint erre nem futotta volna. A vásárhelyi polgármester idén is közzétette a családtagjai vagyonnyilatkozatát, ami már böngészhető is.