100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Iványi Tamás Gergő biofizikus doktoranduszhallgató, Röst Gergely matematikus, tanszékvezető egyetemi tanár és Lovász László matematikus, a József Attila Tudományegyetem (JATE) egykori oktatója kapja idén a JATE-díjakat – jelentette be Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Nobel-díjas professzora hétfőn, aki online videókapcsolaton keresztül csatlakozott a sajtótájékoztatóhoz.
Karikó Katalin, az SZTE jogelődje, a József Attila Tudományegyetem egykori hallgatója 2023 októberében közölte, hogy alma materének adományozza fiziológiai és orvosi Nobel-díjának replikáját, valamint a kitüntetéssel járó több mint 500 ezer dollár pénzjutalmat. Az adományra alapozva a kutató és az SZTE létrehozta a JATE-díjat az egykori egyetem emlékére, hírnevének megerősítésére, a kiválóság és a szegedi tudományosság elismerésére.
Az elismerést három kategóriában ítélik oda: az SZTE jelenlegi hallgatói, oktatói és kutatói, valamint a JATE egykori hallgatói és oktatói részesülhetnek a kitüntetésben.
Karikó szerint a díj célja, hogy megőrizze a JATE szellemiségét, és erősítse az egykori hallgatók kötődését alma materükhöz. Az idei elismerésekre több mint 150 jelölés érkezett, köztük külföldi oktatókra és hallgatókra vonatkozó ajánlások is. Számára különösen fontosak a jelölésekhez mellékelt méltatások, amelyek az egyetemen folyó tudományos és közösségi munkát mutatják be. A Nobel-díjjal járó pénzjutalom még hosszú éveken át biztosíthatja az elismerés odaítélését – jegyezte meg.
Szabó Gábor akadémikus, a JATE-díj Testület tagja arról beszélt, a tavalyi első kitüntetettek személye irányt jelölt ki a díj jövője számára. Az elismerés az egykori JATE szellemiségét és értékeit ápolja. Gácser Attila, az SZTE Biológiai Intézetének vezetője, a testület tagja szerint a díj az alma materhez tartozás büszkeségét is kifejezi, és hozzájárul az egyetem ismertségének növeléséhez.
- Hallgatói kategóriában Iványi Tamás Gergő biofizikus, az SZTE doktoranduszhallgatója kapja az elismerést. A sajtótájékoztatón ismertetett méltatás szerint kutatásait a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézetében végzi, ahol fénnyel irányítható mikroszkopikus eszközöket fejleszt. Doktori munkájában optikai csipesz segítségével vizsgálja az egyedi sejtek felszínét. Első szerzős publikációi az Advanced Materials és a Nature Communications folyóiratokban jelentek meg, emellett tudományos ismeretterjesztéssel is foglalkozik.
- Oktatói és kutatói kategóriában Röst Gergely matematikus, tanszékvezető egyetemi tanár veheti át a JATE-díjat. A méltatás szerint a matematikai modellezés nemzetközileg elismert szakértője az Európai Kutatási Tanács támogatásával matematikai járványtani kutatócsoportot hozott létre Szegeden. A koronavírus-járvány idején készített előrejelzéseivel széles körben ismertté vált, az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium szakmai vezetőjeként pedig a hazai járványvédekezést is segítette. Tudományos munkásságát 143 publikáció jelzi.
- A JATE-díj alumnus kategóriájának idei kitüntetettje Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) korábbi elnöke. A sajtótájékoztatón elhangzott méltatás szerint a nemzetközileg elismert tudós 1975 és 1982 között a József Attila Tudományegyetem Geometria Tanszékét vezette. A matematika és a számítástudomány több területén tett alapvető felfedezéseket, nevéhez fűződik többek között a Lenstra–Lenstra–Lovász-algoritmus kidolgozása. Tudományos eredményeit számos kitüntetéssel, köztük a Wolf-díjjal és az Abel-díjjal ismerték el.
A JATE-díjat tavaly adták át először, akkor Czikkely Márton Simon orvos, doktoranduszhallgató, Tóth Ágota vegyészprofesszor és Ilia Mihály irodalomtörténész részesült az elismerésben. A második JATE-díjátadó gálát november 14-én rendezik meg a Szegedi Tudományegyetemen.
















