100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Egy kereskedelmi üzletház-komplexum és egy McDonald’s gyorsétterem kialakítását tervezi az Etelka Invest Kft. a Tiszavirág Sportuszoda melletti területen. A szegedi önkormányzat együttműködési megállapodást készül kötni a céggel, amely összesen csaknem 300 millió forintos közterületi fejlesztést is átvállalna az önkormányzattól – derül ki a pénteki közgyűlés elé került előterjesztésből.
A helyszín a több mint 2 hektáros terület a tavaly bezárt Golden Presszó körül, amit bár név szerint nem említ a dokumentum, de azt írják, hogy a megszűnt, „helyi ellátást szolgáló kereskedelmi létesítmény” pótlására „lakossági igény mutatkozik”.
Az Etelka Invest nettó 800 millió forintért vásárolná meg a Vigadó Kft. tulajdoni hányadát, a két cég már augusztus 17-én adásvételi előszerződést kötött. Az önkormányzatot tulajdonostársként elővásárlási jog illeti meg, de az előterjesztés szerint a városnak nem az ingatlan megvásárlása az elsődleges érdeke, hanem az, hogy megvalósuljon a beruházás és a hozzá kapcsolódó közcélú fejlesztések.

Az, hogy mikor lesz itt Meki, igen kérdéses. Szabó Judit, a McDonald’s vállalati kommunikációs és fenntarthatósági vezetője azt mondta a Délmagyarnak a nemrég nyílt szentesi egység kapcsán, hogy azt is 6 év előkészület előzte meg, nem beszélve a hódmezővásárhelyi egységről, ami a mai napig nem épült meg. Általánosságban hosszú előkészítő munka várható tehát, ennek egyik első lépése, hogy most rendezi a tulajdonviszonyokat a pénteki közgyűlés.
Szegeden az Etelka sori Meki már a negyedik egység lenne,
ugyanis tavaly egy városházi építészeti tervtanácson röppentek fel arról hírek, hogy a BYD-gyár közelében nyithat egy harmadik McDonald’s étterem. Ez egyelőre tervezési fázisban lehet. Jelenleg a Kárász utcán és a rókusi víztorony tövében működik egysége a gyorsétterem-láncnak.
Az Etelka Investtől az önkormányzat a negyedik szegedi McDonald’s és az üzletház kialakításáért cserébe több jelentős infrastrukturális fejlesztést vár úgy is, hogy a közterületek egyébként városi tulajdonban lesznek. Ennek része, hogy teljes szélességben felújítanák a Becsei utca érintett szakaszának burkolatát, valamint a kapcsolódó szervizutak csomópontjait, a járdaszakaszokat és az útszegélyeket is. Megújítanák továbbá a meglévő közterületi parkolósort, emellett új közterületi parkolóhelyeket is kialakítanának.

A tervek között szerepel egy, a Becsei utca folytatásaként a körtöltésre vezető gyalogos- és kerékpáros kapcsolat kiépítése is. A beruházó emellett vállalná a fejlesztés miatt kivágandó, illetve nem megtartható fák pótlását, valamint a megmaradó, önkormányzati tulajdonú faállomány rendbetételét, például a száraz ágak eltávolítását és a szükséges aljnövényzet-irtást. A dokumentum szerint a beruházó emellett saját költségén elvégezné a beruházáshoz szükséges egyéb infrastrukturális munkákat is: egy útcsatlakozás kiépítését, egy gáznyomásszabályozó és mérőállomás szekrényének, valamint egy kerítésnek az áthelyezését.
Az önkormányzatnak mindenekelőtt a beruházás megvalósításához módosítania kell a területre vonatkozó helyi építési szabályokat, ezt a mostani közgyűlésen fogadhatják majd el. Ezen tervezett rendezés után az önkormányzat tulajdoni aránya a dokumentum szerint a jelenlegi 13 százalékról hozzávetőleg 36 százalékra nőne. Az előterjesztés ezt, a zöldterület kialakítását, a Becsei utca felújítását, az új parkolókat, valamint a gyalogos-kerékpáros kapcsolat létrehozását sorolja a beruházás fő hasznai közé az önkormányzat számára.
Tóth-Benedek Csanád, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) új elnöke és szegedi képviselője szerint viszont nem ennyire pozitív a helyzet. „A beruházó megoldja, hogy jól járjon. Cserébe megcsinálja a parkolósort meg még betonoz mellé egy kicsit, hogy legyen egy jó hősziget. Ennek elérése érdekében kivágnak egy csomó fát is, mert nem lehetett megtartani őket. Utána rak majd ki olyan csemetéket, amik sose érik el a 4 méter magasságot, mert alulról fűti a beton. De amúgy biztos nagyon jó lesz, mert lesz egy Meki. Sok parkolóval” – írja a képviselő Facebook-oldalán.















