100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Jelenleg 360 magyar és 286 külföldi hallgató tanul az SZTE Fogorvostudományi Karán, több diákot csak akkor tudnának fogadni, ha bővülne az épület és nőne az oktatói létszám – mondta a Délmagyarnak Varga-Matusovits Danica, az abszolutóriumbotrányt követően megválasztott új dékán. Szerinte erre egy zöldmezős beruházásban megvalósuló új épület lenne a legjobb megoldás.

A július 1-je óta hivatalban lévő dékán a lapnak arról is beszélt, hogy az infrastruktúra fejlesztése a következő évek egyik legfontosabb feladata. A zöldmezős beruházás megvalósulásáig a jelenlegi infrastruktúra korszerűsítését és felújítását tervezi, amely szerinte hozzájárulhat a szegedi fogorvosképzés versenyképességének megőrzéséhez. Az oktatói létszám növelését azzal indokolta, hogy a dolgozók jelentős része egyszerre lát el betegellátási és oktatási feladatokat.

„Nemcsak embereket, hanem egy olyan rendszert kell irányítani, amelyben az oktatás, a kutatás és a betegellátás elválaszthatatlan egységet alkot. A fogorvosképzés sajátossága ugyanis éppen az, hogy a hallgatók már képzésük során valós betegellátásban vesznek részt. A gyakorlati oktatás, a klinikai munka és a tudományos tevékenység kéz a kézben jár, ezért szerintem a kart sem lehet pusztán oktatási intézményként kezelni” – fogalmazott Varga-Matusovits Danica.

A dékán szerint az oktatás korszerűsítése is kiemelt feladat. „A mai hallgatók már más tanulási környezetben nőttek fel, ezért a digitális oktatásnak, valamint a szimulációs technológiáknak is nagyobb szerepet szeretnék adni” – indokolta. „Ezek a rendszerek valósághű helyzetekben készítik fel a leendő fogorvosokat, mielőtt tényleges betegeken dolgoznának. Legalább ilyen fontosnak tartom a kutatás megerősítését is. Vallom, hogy már a hallgatók között meg kell találni azokat a fiatalokat, akik később oktatóként és kutatóként is a karon maradhatnak.”

Hozzátette, a végzősök egyetemen tartása ezen a területen különösen nehéz, mert öt év tanulás után a klinikán kívül is könnyen el tudnak helyezkedni. Ennek ellensúlyozására a publikációk támogatását, valamint a külföldi konferenciák és tanulmányutak finanszírozását említette olyan ösztönzőként, amelyek az egyéni fejlődést és az egyetem nemzetközi láthatóságát is segíthetik.

Tavaly november végén egyhangú szavazással választotta meg a Szenátus Varga-Matusovits Danicát, Bayer Zsolt sógorasszonyát, miután az előző dékánról kiderült, hogy jogellenesen szerezhetett abszolutóriumot, és közokirat-hamisítás miatt indult nyomozás ellene. Varga-Matusovits a Szájsebészeti Tanszék vezetőjeként, és az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ (SZAKK) Fogászati és Szájsebészeti Klinika igazgatójaként pályázott a pozícióra. Többek között a kar fejlesztésére és egy versenyképesebb juttatási rendszer bevezetésére tett ígéretet.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…