100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Nyilvánosságra hozzák az egykori állambiztonsági iratok jelentős részét, újabb Alaptörvény-módosításokat készítenek elő, és a NAV új elnökét nyílt pályázaton választanák ki – jelentették be a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón a 444 tudósítása szerint.
A kormány tájékoztatása szerint október 22-én hozzáférhetővé válnak a 6-os kartonok és a mágnesszalagok nem minősített leíró adatai, a beszervezési dossziékat és az úgynevezett B-naplókat pedig fokozatosan, legkésőbb az év végéig teszik közzé. Emellett megerősítik a Történeti Levéltár szerepét is.
Az Alaptörvény módosításának tervezete szerint a vármegyék ismét megyék lesznek, a főispánok helyett újra kormánymegbízottak működnek majd. A kormány emellett várhatóan fenntartja a képviselői mandátumok 12 éves korlátozását, az alkotmánybírók megbízatását pedig 12 évről 6 évre csökkentené úgy, hogy egyszer újraválaszthatók legyenek. A végleges javaslatot még ezen a héten vagy legkésőbb jövő hét elején nyújthatják be.
Magyar Péter arról is beszélt, hogy a NAV élére átmeneti időre jelölték ki Tamásné Czinege Csillát, miután a kormányváltással megszűnt az előző elnök megbízatása. Korábban kritika érte a kormányt a döntés miatt, mivel a jogszabályok szerint a pozíciót csak államtitkár töltheti be, ő pedig nem az. A miniszterelnök azt mondta, a hatóság élére nyílt pályázaton választanák ki az új jelöltet, de a NAV addig sem maradhat operatív vezető nélkül. Hozzátette, a jövőben azt is kezdeményezik, hogy ne legyen feltétel az államtitkári rang.
A miniszterelnök ismét megerősítette azt is, hogy 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kap mintegy 400 ezer gyermek. A támogatásra többek között minden sajátos nevelési igényű gyermek, minden egyszülős család, a nevelőszülőknél élők és az árvaellátásban részesülők jogosultak. Az első 50 ezer forintot a tanévkezdés előtt, a második részletet novemberben folyósítják, jövőre pedig új támogatási rendszert terveznek.
A tájékoztatón szóba került a Velencei Bizottsággal folytatott személyes egyeztetés is. Magyar Péter közölte, hogy a bizottság nem fogalmazott meg kritikát Sulyok Tamás elmozdításának módjával kapcsolatban, és a felek a jogállamiság helyreállításáról, valamint a hosszú távú alkotmányozási folyamatról is tárgyaltak.













