100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Szegedre látogatott kedden Justin McKenzie Smith, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete. A napot a Szegedi Tudományegyetemen kezdte a Dugonics téren, majd ezt követően kollégáival a Szegeder néhány hete működő Kárász utcai szerkesztőségét is felkereste, ahol Szűcs Dániel főszerkesztővel és Szűcs Levente stratégiai és operatív fejlesztőnkkel találkozott.
A Magyarországon akkreditált nagykövetek rendszeresen tesznek látogatást a fővároson kívüli nagyvárosokban is. E vizitek keretében gyakran folytatnak szakmai egyeztetéseket helyi intézményekkel, köztük független szerkesztőségekkel, annak érdekében, hogy átfogó képet kapjanak a helyi média tapasztalatain keresztül a társadalmi folyamatokról és a közélet dinamikájáról.


A Szegedernél tett látogatás során a nagykövet betekintést kapott a szerkesztőség működéséről és célkitűzéseiről, valamint a helyi újságírás mindennapi gyakorlatáról, a Szegeder előtt álló kihívásokról és lehetőségekről.
A szerkesztőségi látogatást követően a nagykövet a szegedi Városházán folytatta programját, ahol Botka László polgármesterrel és Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármesterrel folytatott megbeszélést. Látogatása során a nagykövet Szegedet az angliai Cambridge-hez hasonlította, kiemelve, hogy mindkét város esetében az egyetem meghatározó szerepet játszik nemcsak a régió, hanem az ország fejlődésében is.


Justin McKenzie Smith brit diplomata 2025 októbere óta tölti be az Egyesült Királyság magyarországi nagyköveti tisztségét. Korábban többek között Moszkvában és New Yorkban teljesített szolgálatot, valamint 2016 és 2020 között Grúziában volt nagykövet. Pályafutása során kiemelten foglalkozott európai és nemzetközi ügyekkel, emberi jogi kérdésekkel, valamint kelet-európai és közép-ázsiai térségekkel. Tanulmányait az Oxfordi és az Edinburgh-i Egyetemen végezte.
Lapunk elmúlt években bevett gyakorlata alapján egyre kiemelkedőbb jelentőséggel bírnak az ilyen jellegű szakmai találkozások és eszmecserék. Az intézményi párbeszéd egyrészt hozzájárul a nemzetközi kapcsolatok erősítéséhez és a helyi tapasztalatok nemzetközi kontextusba helyezéséhez, másrészt lehetőséget teremt arra is, hogy a Szegeder külső nézőpontok mentén reflektáljon saját működésére és tovább erősítse szakmai munkáját.














