100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A szegedi zenész, Juhász Máté és két rotarysta társa – Réti László korábbi kormányzó és Szakács Zoltán, a jövő évi kormányzó – a sivatagon keresztül igyekszik elhagyni Izraelt, mivel a repülőjáratok továbbra sem közlekednek. A Délmagyarnak számoltak be arról, hogy a terv szerint előbb buszoznak az ország déli részén, majd gyalogosan lépik át az egyiptomi határt, ahol Kairóból repülőgépre szállva jutnak haza.
Juhász Máté elmondta, hogy a mindennapok során a légiriadók és a rakétatámadások ellenére sem érzik magukat veszélyben. „Időnként van egy-egy riasztás. Tegnap éjszaka például három volt, de ma reggel és ebédidőben is szóltak a szirénák. Ma találkoztunk a haifai polgármesterrel, a Szegeddel való testvérvárosi kapcsolat kiépítése elindult. Utána elmentünk falafelezni, és akkor jött a légiriadó” – mesélte viccelődve a szegedi zenész.
A tervezett menekülés logisztikailag is kihívásokkal teli. A buszozás során drónokkal bombázott területen kell áthaladniuk, ráadásul az egyiptomi határon vízumellenőrzésre is számítanak. „Szerdára szólt volna a repülőjegyünk, a légitársaság most vasárnapot emleget, amikor talán felszállhat az első gép, de ebben sem bízunk” – mondta Juhász.
A szegedi zenész szerint az Izraelben élők számára a mostani helyzet nem rendkívüli, hanem megszokott történelmi és geopolitikai állapot. A libanoni határ alig ötven kilométerre van, és a Hezbollah jelenléte évtizedek óta meghatározza a térség biztonsági helyzetét. „Ők ebben élnek nyolcvan éve” – fogalmazott, és hozzátette, hogy már várja a bécsi repülőtéren való leszállást.













