100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 3.99 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Az önkormányzat lemond arról a mintegy 20 millió forintos követelésről, amelyet a BYD-üzem építéséhez kisajátított telkek egy részének tulajdonosaitól követelhetne. A tulajdonosok kevesellték az árakat, ám a bíróság szerint pont, hogy magasabbak voltak a kelleténél. 

A február 20-i közgyűlésen Botka arról beszélt, hogy a kormányhivatal döntött a vételárról, nem az önkormányzat, mégis őket támadta a Fidesz miatta. A kormánypárti frakció tagjai ez utóbbit tagadták.

Volt szó a tervezett bérfejlesztésről is, amivel kapcsolatban január végén még azt mondták, 21 százalékkal nő az önkormányzat szociális, közművelődési és hivatali dolgozóinak fizetése, mivel az állami 15%-os emelést megtoldotta volna 6%-kal a város. Fodor Antal szerint ez ha nem is tekinthető kiemelkedőnek, valamennyire kompenzálja az elmúlt évek lemaradását. Egyúttal tájékoztatást kért Martonosi Éva főjegyzőtől az emelés kapcsán.

A politikusnak végül Botka László felelt: szerinte az elmúlt években mindig volt fizetésemelés, ellentétben a kormányhivatallal. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a hivatalban és a városi intézményekben dolgozók béremelése differenciált lesz, nem mindenki ugyanakkorát kap. „Egészen biztosan lesz olyan, aki nem kapja meg a 6 százalékot, és lesz olyan, aki jutalmazva lesz magasabb béremeléssel a minőségi munkájáért” – fogalmazott a polgármester.

A képviselők megszavazták Krasznahorkai László díszpolgári címét is. 

Mihálik Edvin bejelentette, hogy a közgyűlésben Összefogás Szeged Jövőjéért néven új frakció alakult, amelyet ő vezet. A frakció tagjai továbbra is Botka László polgármester politikáját támogatják. A név a polgármester frakciója, az Összefogás Szegedért, valamint az exmomentumosok csoportja, a Szeged Jövője hibridje. 

A közgyűlés nem vette napirendre Farkas Levente Fidesz-frakcióvezető „Tisza-adó” elítéléséről szóló javaslatát.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 3.99 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…