Ha nem te fizeted a sajtót, téged adnak el

Az újságírói szakmának manapság nem sok becsülete van. A kilencvenes évek médiaháborúi, a gyarmati felfogás először a nyugati, majd a fülkeforradalom után a keleti oldalon mind a hanyatlásba vezettek. Lapok elhallgattatása, visszametszése és finomhangolása, a külföldi pénzek és a szervilis behajlás kövezte az utat odáig, hogy ma az olvasó senkiben sem bízik, és a sajátmaga konstruálta valósághoz mérve dönti el, hogy mi igaz és mi nem. Van ebből kiút?

Ez a hozzáállás jogos lehet addig, ameddig az a tendencia, hogy az egyes médiumok tiszta vagy mutyizott pártpénzekből, céges vagy csoportlobbis érdekek mögött álló tőkéből működnek, és minden, ami csak a hírfolyamban felüti a fejét, az valamilyen érdeket sejtet a háttérben. Sajnos a társadalom rossz tapasztalatai és a direkt hergelés ma már odáig vezettek, hogy azok, akik még tényleg hivatásként szeretnék űzni ezt a szakmát, és érdekek és befolyás nélkül törekednek az objektivitásra, nos, azok a lapok vesztik a legtöbbet a fennálló helyzeten.

Talán felesleges múltat idézni, de a jelenvalónk kapcsán megemlíthető, hogy a magyar társadalom a rendszerváltozás után nagyon rossz környezetben szocializálódott. A kereskedelmi tévék ‘97-es térnyerése után a fogyasztó hamar és szó nélkül szokott hozzá ahhoz, hogy a média-tőke-néző háromszögben mindig ő az ingyenebéd, hogy a média feladata, hogy kiszolgáltassa a képernyők előtt ülő tömegeket a politikai vagy tőkés réteg kényének és kedvének. Puzsér Róbert gondolatait megidézve nem mehetünk el amellett sem, hogy ezen viszonyrendszer felállásának és megszilárdulásának annó a magyar értelmiség nagy része is kalapot emelt, mondván „hurrá, itt a haladó nyugat!”

A rossz beidegződéseknek szerencsére csak egy része maradt ránk örökül. “Szerencsére”, hiszen a kényszer szülte azt a helyzetet, könyörögte ki a társadalomból azt a szűk réteget, aki észrevette a sok évtizednyi deficitet és hallgatott a haldokló, független média utolsó nyögéseire, és infúzióra kötve kezdte finanszírozni azt. Ma már nem ördögtől való a gondolat, hogy a szabad hírekért fizetni kell. Számos jó és bizalomgerjesztő példa is mutatja, hogyan nőtt a független sajtó egyik lábává a közösségi finanszírozás, és hogy hogyan lett a szabad sajtó záloga ez a mélyen polgári gesztus, ami az ingyen adott és készre gyártott igazságok és válaszok helyett a vélemények szabadabb piacát biztosítja.

Hiszen amíg a polgár fizeti a cehhet, addig a média neki bazsevál. És ha a polgár nem teszi, akkor marad, ami eddig volt: árcédula a tudaton, propaganda a valóság helyett és sötét, lezárt világok magunk körül.

De hogyan bazsevál a független média? Gyengécskén mind gazdasági lehetőségeit tekintve, mind azt a tényt, hogy az olvasó mindenkivel szemben bizalmatlan, aki nem az ő igazát támasztja. Hiába, hogy a világ nem fekete vagy fehér, mint ahogy azt a pártok vagy ideológiák mentén szerveződő lapok ellentétesen állítják, az árnyaltabb és összetettebb világképek nem kelendő árucikkek, és ha a független média hivatásától felhevülten mégis ilyen tükröt tart, hamar ellenségévé válik mind a két oldalnak. Pedig ez a legfontosabb: a sokszínűség, a rétegeltség és az árnyalatok bemutatása a tőle, tőlünk telhető legjobb módon. Mégha az néha fáj is.

A független média olyan, mint egy jó barát, aki nem azt mondja, amit hallani akarsz, hanem azt, ami van. Egy az adott ember buborékánál nagyobb és objektívebb képet próbál közölni kertelés nélkül azért, hogy a társadalom kicsit föntről is magára lásson. Hiszen síkban nézve minden olyan egyszerű. Ez a munka viszont nehéz és kiszolgáltatottá vetkőztet, bizalom és támogatás kell hozzá, aminek te vagy az alapja.

Ha a politika vagy a tőkés osztály fizeti a sajtót, akkor a sajtó őket szolgálja. A független sajtó viszont pont azért független, mert esze ágában sincs a közszolgálatiságot a profitérdekek oltárán feláldozni, vagy a szakmát a tömegmanipuláció eszközévé tenni. A kényszer már megszülte a precedenst, országos lapok működnek nagy százalékban közösségi finanszírozásból, de vidéken bőven van lemaradás. Áldozni kell a tudat és a média szabadságára és függetlenségére itt is, mert ha ez nem történik meg, akkor ugyan a kis vidéki szabad sajtó eldöcög még egy ideig, de aztán megszűnik létezni.