A szomszéd fűje mindig… (X)

Nos, nem zöldebb jelen esetben, hanem illatosabb, ha úgy tetszik. Aki érzett már kannabiszt égni, annak a szagmemóriájában ragad az a jellegzetes illat, és ezer közül is fel fogja ismerni, ha kannabisz kerül az útjába.

Igen ám, de mi van akkor, ha nem szeretnénk, hogy a szomszédság a szájára vegyen minket csak azért, mert olykor kedvünk szottyan elszívni egy füves cigit? Nyugalomra intünk mindenkit, van megoldás erre is, mai cikkünkben mutatjuk is!

Kezdjünk egy áthidaló megoldással!

Ha maximális diszkréciót szeretnénk elérni, akkor válasszuk inkább a Growisland kínálatában kapható vaporizátorok valamelyikét. Ezeknek a használatával ugyanis nem égetjük a füvet, nem termelődik égéstermék, hanem csak gőz formájában párolog el – szinte teljesen illatmentesen.

Ez nem csupán diszkrétebb, de egészségesebb megoldásnak is bizonyul, hiszen nem kell, hogy belélegezzük az égés során keletkező káros anyagokat.

Számtalan eszköz kapható erre a célra, amely ráadásul szinte semmiben nem is különbözik az e-cigaretták küllemétől, így akár nyílt színen is bátran előkaphatjuk. Sőt, ha igazán profik szeretnénk lenni, akkor akár más egyéb gyógynövényekkel is kombinálhatjuk, és úgy igazán felemelő élményben lehet részünk.

Tüntessük el az illatot!

Persze tudjuk, hogy azért megvan annak a maga varázsa, ha az ember el tud szívni egy jointot, így ha nem szeretnénk lemondani erről a rituális szertartásról, amely már önmagában is a lazaság, az elfogadás és a szabadság élményét hordozza, akkor bizony gondoskodni kell arról, hogy ne tudja meg a fél szomszédság, hogy egy kis laza chillelést tartottunk.

Ehhez többféle megoldás is kínálkozik:

  • Elfedhetjük illatgyertyával, illóolajjal, füstölővel, de bevethetünk éppen légfrissítőket is.
  • Vagy dönthetünk úgy, hogy nyitott ablaknál szívjuk el azt, ami kijár nekünk.
  • Ha maximalisták vagyunk, akkor ne álljunk meg a ventilátor beszereléséig vagy a szagmegkötő gél alkalmazásáig.

Jóllehet mindegyik megoldás valamennyire hatékony, igazán és teljes mértékben egyik sem fogja eltüntetni a szagokat, csupán nem lesz annyira direkt és feltűnő a kannabisz szaga.

Menjünk ki a szabadba!

Ha igazán jót szeretnénk tenni magunkkal, akkor megfogjuk a kis jointunkat, vesszük a kedvenc plédünket, gondoskodunk némi enni- és innivalóról, zenéről, esetleg olvasnivalóról, és kimegyünk a szabadba.

Pazar helyeket találunk még a legkisebb falvak határában is, és hát elég fantasztikus élmény úgy élvezni a füves ciginket, hogy közben a békés táj csendjét csak a madarak dala és reppenése töri meg. 

Ha ezt az utat választjuk, akkor még csak arról sem kell gondoskodni, hogy eltüntessük az illatot, ugyanis egészen biztos, hogy senkit sem fogunk vele zavarni se közel, se távol. Tudod már, hogy te szíved szerint merre indulnál el? Hogy melyik az a hegyhát vagy tópart, ahol szívesebben nyúlnál el egy jointtal a kezedben? Ha igen, akkor egy percet se várj, indulás!