Létezik olyan használtautó kereskedés, ahol a megbízás elfogadásától számítva jellemzően 48-168 órán belül sikeresen értékesítik a járműveket. A szakértelem és az átláthatóság mellett eredményességük egyik titka, hogy – bizonyos feltételek mellett – három éves garanciát is biztosítanak az autóra.
– Megkülönböztetjük magunkat az átlagos “konténeres” kereskedésektől, pozíciónk inkább a klasszikus használtautó értékesítők és az új járműveket forgalmazók között van – mondja Orczy Rafael az Auto26 kommunikációs vezetője.
A piac nincs felkészülve - és talán nem is ismeri - az Auto26 által alkalmazott, előremutató megoldásokra. Meg kell küzdeniük a bizalmatlansággal, miközben eredményeik meggyőzőek, egy hét alatt értékesíteni tudják a bevett kocsik 60 százalékát. És megbízóik, az eladók szempontjából az ár után a gyorsaság a legfontosabb.
Ha nem megy el az autó 30 napon belül, egyetlen forintot sem kérnek az eladótól.
Új utakon járnak azzal is, hogy amíg legtöbb kereskedés úgynevezett vegyes üzemmódú, vagyis importál, felvásárol, készletez és bizományosan is értékesít autókat, ők csak bizományos konstrukcióban dolgoznak. Egyfajta mediátor szerepet töltenek be az eladó és a vevő között. Ha bármilyen probléma adódik, azt tapasztalatukkal próbálják megoldani.
A szakma szerint legalább 30–35 százalék a különbség az autófelvásárlás és a bizományosi érték között. Készpénzben nem igazán adnak többet a használtautó kereskedések a kocsi értékének 60–65 százalékánál. Egy ilyen lefelé menő, a korábbi elszállt árak után láthatóan visszarendeződő piacon, mint ami most jellemzi a használtautó szektort, érhető, ha csökkenteni kívánja a kockázatot a készpénzben felvásárló kereskedés.
– Egyértelmű, átlátható áron dolgozunk, 5 százalék az értékesítési jutalékunk 5 millió alatti értéknél minimum 250 ezer forint – mondja Orczy Rafael, hozzátéve, hogy az eladó nem furikázhat az autójával a megbízás után, annak ott kell állnia a kereskedésben..
Azon túl, hogy a világhálón is hirdetnek, aktívan és eredményesen használják a közösségi oldalakat, lényegében klasszikus nyitott kereskedés az Auto26. Annyira , hogy az is jellemző, hogy az utcáról betévedve valaki beleszeretett egy autóba és fél óra múlva már utalta is az eladó bankszámlájára a pénzt.
Legerősebb adujuk, hogy az értékesített járművekhez adott 3 éves garancia. Munkájuk a bizalmon alapul, minden 300 ezer kilométernél kevesebbet futott, 15 évesnél fiatalabb autóra jár a motorra, a váltóra és a difire kiterjedő alapgarancia. Van egy következő szint, amibe belevesznek több kopó és forgó alkatrészt, az 5 évesnél fiatalabb kocsira pedig a “deluxe” csomag az érvényes. Ez a gyárival megegyező mértékű garanciát és nyugalmat biztosít a vevőnek.
A konstrukcióban egy műszaki biztosító társaság van mögöttük, ennek költségét természetesen beépítik az autó eladási árába. Ugyanakkor fontos, hogy rendszeresen vigye a vevő a kötelező szervizre az autóját és őrizze meg a kapott számlákat, ez ugyanis feltétele a garanciának.
Sokan nézik meg hirdetéseiket az auto26.hu oldalon, a kattintókat automatikusan átirányítják az ország legnagyobb, legismertebb portáljára, a hasznaltauto.hu oldalra. Jellemzően 30 nagyfelbontású fotót tesznek fel minden kocsiról, ebből a megközelítésből sem árulnak zsákbamacskát. Magabiztosság sugárzik abból is – ahogy Orczy Rafael fogalmaz –, ők az eladási áron hirdetik az autót, a 6 millió az náluk hatmillió, miközben az átlagos magánember ezt csak maximum 5,5 millióért tudná értékesíteni.
– Van, hogy 7 milliót szeretne autójáért az eladó, de mi csak 5,5-ért vesszük be, egyszerűen ez a jármű piaci ára. Gyakori, hogy saját kocsijának extráival sincs tisztába az eladó, ilyenkor ebben is segítünk. Autókatalógusból dolgozunk és a modellfrissítésre is szűrünk – hangsúlyozza Orczy Rafael.
Elmesél egy közelmúltbéli példát, amikor egy Ford S-Max középvárosban élő tulajdonosa 4 hónapig hiába hirdette 9,2 millió forintért Titanium felszereltségű kocsiját – 8-ért már adta volna –, csak utána vitte Budapestre, az Auto26-hoz. Kiderült, az autó a Titanium szint felett van egy lépcsővel, így azután 8,9 millió forintra árazták be. Annyiért is ment el, gyakorlatilag egyetlen napon belül, úgy, hogy miközben folyt a lízing ügyintézése, még ketten “beálltak a sorba”, ha mégsem kell a vevőnek, ők viszik.
További érdekesség, hogy a vevő egy közeli megyeszékhelyről jelentkezett az autóért, látta is korábban a 9,2 millió forintos hirdetést, de valamiért nem tetszett neki. Így viszont már nem igazán tudott alkudni. A szakkereskedés előnyben van a magáneladóval szemben, aki nem tud garanciát adni, biztosítást kötni, finanszírozást intézni és nem áll a vevő rendelkezésére hétköznap munkaidőben.
Az sem mindegy, hogy az eladó nappalijában, esetleg egy benzinkúton írják meg az adásvételi szerződést, vagy egy színvonalas, erre szakosodott kereskedésben, ahol a pénzkezelés is sokkal biztonságosabb, már ha nem utalással történik a fizetés.
Mielőtt beveszik a kereskedésbe az autót, állapotfelmérést, értékbecslést végeznek, festékréteg-vastagságot mérnek. Ha tehetik, szervizkönyvből, -számlákból dolgoznak, és minden autóval mennek próbakört is. Munkájuk a bizalmon, az átláthatóságon alapul, több csatornán is kommunikálják, hogy a holland módszer szerint dolgoznak, ott ugyanis nagy hagyománya van a bizományos értékesítésnek.
– A hollandoknál készítenek 10 normál fotót az autóról, plusz nyolcat a hibáiról, ezeken legkisebb, körömnyi fényezési hiba is megtalálható – mond egy példát Orczy Rafael az auto26 értékesítési vezető, hozzátéve, ők is nyílt kártyákkal játszanak. Sok más mellett ennek is köszönhető, hogy nagy az autók forgási sebessége.