Régente, mikor még tele voltak a csűrök és nyolc pengő volt a búza

Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1921. február 19. – Régente, mikor még tele voltak a csürök s a gazda akkor adta el az „avas” buzát, mikor az uj termésnek helyet kellett csinálni a hombárban, mikor a surbankó legény még egy hétfői mámoros napokon ugyancsak serénykedett, hogy meg kellene forgatni a buzát, hogy meg ne vakuljon a szem, mert a hombárfurás tágas tölcsérét kell eltüntetni sürgősen, mondom mikor még pár kiló liszttel nem vergődtek csatakos asszonyok a bakterházak sáros töltésén, mikor nyolc pengő volt a buza mázsája s kapott az ember akármekkora porciót belőle, ugy volt nevelve az ember, meg a gyerek, hogy ha leejtette darab kenyerét, felvette és megcsókolta. Mert a kenyér szent volt, melyet imájába foglal a hivő lélek és becsül, szinte imád mindenki, mert maga az Élet. A magyar ember lelkéből fakadt az az imádságos csók, mely az áldásban az áldástadó földet látja, keresi és találja meg. Ebének nem adta oda a kenyere belét, csak a száraz haját, melyet jó fogai sem tudtak megrágni, vagy inye nem szeretett. Olcsó volt, de lelki kincs volt a kenyér, jelképe a földnek, mely kalászba hozza az Isten áldást. Az erkölcsök változtak, romlottak, csak az az érzés, a földnek szeretete maradt meg érintetlenül. A magyar nemzet uj reneszánszában ez érvényesül elsősorban s tavasznak első fuvalmára ez a nagy érzés árasztja el a magyar szántó-vető lelkét. A föld érző szivének első dobbanását a mai szent napon hallja meg először a földnek szótalan bálványimádója. Zsuzsánnának napja csak köznapi dátum, azonban az ősugaron a kikelet igéretének ünnepe. Hogy épül föl az uj Magyarország? Ha megmozdul minden dolgos kéz, ha ád az Isten esőt, kedvező időt s ha a mesgye végén ott áll a kereszt s a barázda tetején dalol a pacsirta. A pacsirta, ez a szürke tollu, egyszer-, szerény madár, de amelyiknek keskeny torkában csoda zenének hangszálai rejtőznek. Pacsirta dalnál szánt a földmives s mig hullanak orcájának veritéki, ez a szép szürke madár kiséri utjában. Körülrepdesi a kéklő eget s hol csapzott hajával, szélfujta barna arcával fogja ekéje szarvát a földimádó, kiterjesztett szárnyakkal áll meg felette a tavasz énekese, mint Jordán vizében egykor a Megváltó Istenember lehajtott feje fölött az Isten béke madara... Zsuzsánna napján megszólal a pacsirta. Uj tavasz, uj élet, uj áldás, uj hit hirnöke, kikelet szürke szép madara jöjj, szállj, szállj a barázda fölé s énekelj, dalolj vigasztaló, bátoritó, erősitő uj szent éneket!

Ez a cikk eredetileg a Vásárhelyi Reggeli Ujság című lapban jelent meg 1921. február 19-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.