
Illusztráció: Lissák Tivadar / Fortepan
Szegedi Friss Ujság, 1928. február 9. – Ha a régi tanyaszomszédok most véletlenül föltámadnának, ugyancsak elcsudálkoznának azon az ördöngős masinán, amelynek a fölállitásán Ferkó bácsi két nap, két éjjel küzködött. Először ráfognák, hogy boszorkány és az ördögökkel cimborál, aztán a máglyatüzre dobnák, vagy a kerékbe törését kivánnák s végül még a házatájékát is elkerülnék.
De hogy egy kis sorrendet tartsunk, először azon kell kezdeni, hogy Ferkó bácsi, amikor kezdett divatba jönni a rádió, minden héten bejött a városba és sorra járta azokat a kirakatokat, ahol rádiót vélt fölfedezni. Félóráig is elpipálgatott a kirakatok előtt s mikor már kellő előtanulmányokat végzett, megvásárolta a rádióujságot is s abból szedte magába a tudományt. Titokban eljárogatott a tanyai orvoshoz is, ahol már régebben rádió van s igy az ördöngős masinának minden csinját-binját elsajátitotta.
A napokban aztán ujból felült a kisvasutra s bejött a városba. Dél felé már megpakolva indult ki a királyhalmi tanyára. Az öblös zsákot alig birta a vonatra felvinni. Az alja tele volt dróttal, porceláncsigákkal, mig a legtetején egy háromlámpásos rádió csillogott, Öreg este volt, amikor hazaért. Másnap reggel azonban korán kelt s a tanyaszomszédok segitségével megkezdte a rádió fölszereltét. A hatalmas kutgémnek is beillő oszlopok már ki voltak készitve, csak a gödröt kellett kiásni, amelybe beleállják.
Mielőtt még hozzáfogtak volna, Ferkó bácsi röviden elmesélte, hogy ezentul más világ lesz. Nem kell járni a szinházba, mert odahaza a patka szélén is hallgathatják a „szinészök beszidgyit”. De hallhatják majd a fránya francia kisasszonyokat is, amint a rádióba belesivalkodnak. Az értekezlet után ujból megtömték a pipát, aztán hozzáfogtak az antena felállitásához. Délfelé mind a két oszloppal elkészültek. Akkorára ott volt a tanitó is, aki az antena földszerelésénél mint szakértő szerepelt.
— Raszt! — mondja Ferkó bácsi, amiikor kétszer is meggyőződik róla, hogy az antenatartó oszlopok még a legerősebb vihart is kiborják.
— Pipát fogj! – kontrázik rá az öregi Pali bárna, mire valamennyien ujból csoportba verődnek, rágyujtanak.
A bodor pipafüst egymásután kigyózik föl a pipákból s az emberek jóizüen mosolyognak s csak Ferkó bácsinak dolgozik az agya. Mély gondokba merülve, hátranyomott sapkával a fején, állandóan az oszlopokat mustrálgatja.
— Mondd csak, Ferkó!? – inditja meg a beszéd fonalát az öreg Pai bácsi, miközben jó nagyokat szippant a pipájából.
— No!?
— Kend ehiszi. Hogy ha Bécsbe vagy Berlinbe beleszólnak egy ilyen masinába, oszt azt a hangot itt mög löhet hallani?
— El én!
— Hm! – csóválgatja fejét Pali bácsi s aztán kis idő mulva ujból megszólal: Hát mán sok furcsa jószágot láttam én is, de még ijent nem!
— Keveset látott kend még akkó!
— No-no, többet, mint té, Ferkó.
— De buzábu még nem látott kend templomot!
— Mibu?
— Buzábu!
— Hát fábu mán láttam, mél gyufaszálbu, amijent a rabok csinálnak, de buzábu még nem. Ojant már én is szeretnék látni.
— No, akkó álljon kend be aratás előtt valamelik buzatáblába, oszt onnan nézze kend a templomot! – mondja Ferkó bácsi ravasszul pislogva, mire a többiek sunyi nevetésbe kezdenek.
Pali bácsi, mint akit mellbeütöttek, hirtelen haragra lobban, de aztán mégis csak legyőzi magát s kurtán válaszol:
— Mindig tuttam, hogy srófra jár az eszöd!
Utána egy kis párviadal kezdődik. Pali bácsi, hogy megmutassa a többiek előtt, hogy neki is van a kobakban, csak ugy foghegyről kérdezi:
— Ha okos embör vagy Ferkó, azt mondd mög neköm, hogy tudod-e mi a lavorizálás?
— Micsoda?
— A valorizálás talán? – egésziti ki a tanitó, aki a kupaktanácsban csak mint csendes szemlélő vett részt.
— Az az! — mondja helyeslőleg Pali bácsi.
— Erre nem is válaszolok, azt mindön okos embör tuggya, csak kend nem.
—??
— Mer különben nem kérdözné kend!
A hangulat már-már kezd veszedelmessé válni, amikor Ferkó bácsi mosolyogva szerbuszra nyujtja a kezét.
— Kár, hogy nem tanutá gyerökkorodba – mondja Pali bácsi s megmarkolja a feléje nyujtott kezet.
A két öreg egy kicsit csupa barátságból néhányszor megcsapkodja egymást, aztán dohányt cserélnek. Pipatömés közben aztán azt mondja Fenkö báoó:
— Ki vagyok én má tanulva, nászom, jobban mint kellene!
Ez a cikk eredetileg a Szegedi Friss Ujság című lapban jelent meg 1928. február 9-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.