A tanyai kisvasút és a piroscseréptetős tanya

Szegedi Friss Ujság, 1927. február 3. – A tanyai kisvasut tegnap óta már rendes menetrend szerint közlekedik a tanyák között. Pár nappal ezelőtt még a nap és a csillagok járása volt az időmutató, ma pedig a prüszkölő gőzmasina után igazodnak az emberek. A legnagyobb és a legpontosabban járó óra a tanyák között, amely mindenkié s amelyet sohasem kell felhuzni. Reggel „früstökkor” indul, délre ujból életjelt ad magáról s este, amikor a vacsora ideje elérkezik, ismét végig száguld a végtelennek látszó mezőkön. Az első lépés a kultura felé már megtörtént. A többi jön magától.

Bár a kisvasut hivatalosan csak február hó 1-én indult meg, élelmes, vállalkozó szellemü emberek már készitik a különböző terveket, melyek nyomán a messze tanyavilágban pompás gyógyfürdők és üdülőtelepek létesülnek. A szegedi partfürdő rt. egyik érdekeltsége már a mütanrendőri bejárás alatt szemlét tartott a tanyák között és nagyon sok helyen olyan bővizü – ami a legfontosabb – gyógyerejü tavakra bukkant, ahol egy jól berendezett fürdőtelep határozottan kifizető vállalkozás lenne. Az itteni tanyavilág állóvizei tudvalevőleg rendkivüli sok sziksót (salétromot) tartalmaznak. A sziksósfürdő pedig a legtöbb nyavalyát kigyógyitja. A kisvasutvonal mentén való nyaraló- és fürdőtelepek létesitésének kérdését elsőnek boldogult Szendrey Jenő tanácsnok vetette felszinre, mégpediglen abban az időben, amikor még egészen fiatal tanácsnok volt.

Egy forró nyári délelőtt éppen a tanyákat járta, ahová azért ment ki, hogy a gazdák különböző bajait orvosolja. Különösen a legeltetések körül voltak panaszok. Szendrey tanácsnok tanyáról-tanyára járt s a legeltetési engedélyeket még nyomban a helyszinen kiállitotta. Dél felé, amikor a munkáját befejezte, ujból felszállt a kocsira s kiadta a parancsot.

— Most pedig átmegyünk abba a piroscseréptetős tanyába, amelyik ott az erdő alatt látszik – mondotta.

A piroscseréptetős tanya pedig Bagics Rózáié, a híres szegedi vendéglősnéé. Már közel jártak a tanyához, amikor a hátuk mögött, a kocsi után hatalmas porfelhő támadt, majd lódobogás hallatszott. Néhány perc mulva egy lovasember rugtatott a hintó mellé és megállásra szólitotta fel a kocsist.
— Na, mi a baj öregem? – kérdezte Szendrey tanácsnok a lovát táncoltató magyartól, akiről csak ugy dult a veriték.
— A zur osztogatta itt a tanyák között a legeltetési cédulákat?!
— Én, öregem! – válaszolta Szendrey tanácsnok, aki az első pillanatban tisztában volt, hogy a mezőőrrel áll szemben s áld az Isten háta mögötti vidékről csak minden tiz évben szokott a városba bejönni s igy természetes, hogy nem ismerhette föl. De amikor aztán megmondotta a nevét, a lovasember megemelte a kalapját, hangja csendesebb lett s mindössze még annyit mondott:
— Az Isten éltessel

Aztán a kemény csizmasarokkal oldalt nyomta lovát s nekieresztett gyeplőkkel visszavágtatott. Szendrey tanácsnok pedig elmosolyodva intett a kocsisnak és szintén tovább hajtatott. Amikor a piroscseréptetős tanyába befordultak, Bagics Róza nénénk, mint rendesen, most is jó szegediesen készült csirkepaprikással kinálgatta a vendégét.
— Azt otthon is ehetek, Róza néném – mondotta Szendrey tanácsnok –, hozzon inkább valami jófajta pörkölt szalonnát.

A tanya mögött selymes füvel benőtt védtöltés emelkedik. A töltés lábánál hatalmas lombos fák, jegenyék vetettek árnyékot. Ennél kitünőbb helyet a szalonnázásra még a török császár rózsáskertjében sem lehetett volna találni. Róza nénénk, aki szintén odakuporodott a hüvös árnyékba, hosszabb beszélgetés után egyszer csak azt kérdezi Szendrey tanácsnoktól:
— Mongya csak, tanácsnok ur!
— Mit Róza néném?
— Igazán kiépül a tanyai kisvasut?
— Ki bizony!
Rövid szünet után Róza nénénk ujból megszólalt.
— Tuggya mit csinálnék én, ha a tanácsnok ur helyibe vónék.
— Mit Róza néni? — kérdezte mosolyogva Szendrey Jenő jóizű szalonnázás közben.
— Rengeteg villát, üdülőtelepet létesitenék itt a környéken.
— Hallja Róza nénem, mond valamit, ezt meg is csináljuk.
— Ezön fölül égy pár részögösködő telepöt az emböröknek. – folytatta Róza nénénk.
— Ahol aztán maga lenne a korcsmáros! – tette hozzá gyorsan Szendrey tanácsnok, aki majd' hanyatt dőlt a nevetéstől.

Itt lett elvetve a magja annak a gyönyörü programnak, amely most a kisvasut kiépitése után rövidesen testet ölt. Szendrey Jenő tanácsnok nem sokkal halála előtt a királhalmi erdőknél felépitendő villarendszerre vonatkozólag előterjesztést tett a tanácsnak, amely Fenyő mérnök utján részletes terveket dolgoztatott ki, ugy hogy most csak a pénz kérdésén mulik, hogy mikor fognak hozzá az épitkezésekhez. Annyi már bizonyos, hogy a szemfüles vállalkozók erősen foglalkoznak ezzel a kérdéssel s már ez magában véve is elég biztató arra, hogy reményt nyujtson a kisvasut jövőjére.

Ez a cikk eredetileg a Szegedi Friss Ujság című lapban jelent meg 1927. február 3-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.