„Ám izgasson, lázitson, fondorkodjék, de ne mint igazgató, hanem mint képviselőjelölt!”

Vásárhely és Vidéke, 1900. október 14. – A vásárhelyi takarékpénztári igazgató, akinek szenvedélyes politikai szereplését és elfogult ténykedéseit oly élesen elitélték már Hódmező-Vásárhely elfogulatlanul gondolkozó, tárgyilagos politikusai, gondolva merészet és nagyot, elhatározta, hogy fürteire ujabb babérokat kaszálandó: bizalmat szavaztat magának a takarékpénztár igazgató választmányával.

A tervet igen pompásan kieszelte a takarékigazgató és egy sanda támadással neki vágtatva a takarékpénztár elnökének, Dobossy Lajosnak, kvázi kérdőre vonta, hogy micsoda kifogása volt Dobossynak az ő politikai szereplése ellen és hogy értette azt a multkori kifejezését, hogy „az igazgató ur kevesebbet foglalkozzék a politikával.” És a takaréki elnök, ez a megtestesült, minta uriember, egyenesen és határozottan felelt. És egyenes, határozott és férfias válaszával ujból végigteritette a takarékpénztár gőgös és elbizakodott igazgatóján a vizes lepedőt.

Dobossy Lajos, majd Lázár István élesen és kereken elitélték az igazgató azon fondorlatos terveit, mely által a takarékpénztár választmányát és elnökségét, minden áron általa szitott és felfujt politikai hecczekbe akarja belehajszolni. Ugy Dobossy Lajos mint Lázár István – igen helyesen – azon álláspontra helyezkedtek, hogy a takarékpénztár nem politikai testület, és a takarékpénztár választmányi ülésein politikai kérdésekre nézve nem illik bizalmi nyilatkozatokat csikarni ki a gyanutlanul meglepett részvényesektől.

Az igazgató urnak pedig nagy szüksége lett volna erre a bizalmi nyilatkozatra. Pártelnöki tekintélye megtépázott és rohamosan hervadó babérai kivánták a takarékpénztár igazgató választójának rehabilitáló nyilatkozatát. Ezt a nyilatkozatot azonban nem kapta meg az igazgató ur. Sőt épen az ellenkezőjét dörzsölték az orra alá és világos alakban hozták tudomására, hogy ha politikai babérokért eped, ám izgasson, lázitson, fondorkodjék, de ne mint takarékpénztári igazgató, hanem mint mondjuk országos képviselőjelölt.

A fegyver tehát visszafelé sült, az igazgató ur kezében s az igazgató-választmány a helyett hogy bizalmat szavazott volna Fári Antalnak, egyszerüen levette a napirendről az inditványt, s kijelentette hogy politizálni nem akar, s hogy – rendjeleket nem osztogat.

A kinek rendjelre van szüksége, az forduljon a fényes ázsiai automata kedves szine elé, a rendjel spricczelő perzsa császárhoz. Majd utalványoz ő az igazgató urnak a vámszedés terén szerzett érdemei jutalmazásául „Nap és Oroszlán” rendet. Ez a frappáns felelet hihetőleg kijózanitja egy kissé ezt a rendjelek után futkosó politikai Biberach-ot. Ideje is volna már!

Ez a cikk eredetileg a Vásárhely és Vidéke című lapban jelent meg 1900. október 14-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon A rovat további cikkei itt olvashatók.