Mi nem kérünk az ehető földből, inkább a föld termését esszük meg

Alföldi Ellenzék, 1906. július 14. – Japánban már régóta ismeretes egy agyagfajta. Ez a különös eledel vörös színű, igen lágy, zsiros fogásu és rágás közben a homoknak semmi nyoma közte. Azok szerint, akik már izlelték, olyan érzést kelt az emberben, mintha nagyon zsiros ételt ennék. Azok, akik vele élnek, vékony darabokat vágnak belőle, szabad tüznél megsütik és ugy eszik. Egy angol utazó ujabban Uj-Zélandból hozott ilyen ehető agyagot, melyet ott ember és állat egyaránt kedves eledelnek tart. Egy vegyész megvizsgálta a szokatlan eledelt s kimutatta, hogy abban vajmi kevés tápláló anyag van. Mindössze ugyanis egy és háromnegyed százalék szerves anyag van benne s nyolc és egynegyed százalék klórkáli, vagyis konyhasó és ezzel hasonlatos összetételü anyag. Hogy mi van az anyagban ennivaló és szeretni való, azt nem lehet tudni, de a japánok nagyon szeretik. Jó étvágyat kivánunk a japánoknak, de azért mi nem kérünk az ehető földből. Mi inkább a föld termését esszük meg, mint magát a földet. Egyébként az ehető föld nem is ujság. Szentesen van nemcsak ehető, de iható föld is. Hány embert ismerünk, aki a földjét megette – megitta. 

Ez a cikk eredetileg a Alföldi Ellenzék című lapban jelent meg 1906. július 14-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.