Egy mulatozni szerető felsővárosi polgár kalandja a kapukulccsal

Szegedi Hiradó, 1923. május 30. – Egy mulatozni szerető felsővárosi polgárról mesélik az alábbi történetet:

Szokása szerint hajnalban tért haza. Isten a megmondhatója, hol tölthette a záróra után való időt? (Ezt egyébként is sokat firtatják magukra hagyott asszonyok.) A ház kapuja amolyan ölnyi magasságu volt, a kulcsot pedig belül akasztotta egy szegre a háziasszony. Csak az nyulhatott érte, aki ismerte a helyét. Emberünk ismerte ugyan, kezébe is vette már, mikor pipiskedve elérte, de akkor megbillent és csörömpölve hullott az udvar kövezetére.

— Tyü, az apád...

Nem volt más hátra, át kellett másznia a kapun. Keserves munka egész éjszakai italozás után, de nagynehezen sikerült.

— Csakhogy megvagy – intézte szózatát örvendezve a kulcshoz –, most már kinyithatom a kaput.

És hogy kinyithassa, az italos emberek finom logikájával azon az uton, amelyen bejutott, visszamászott az utcára. 

Ez a cikk eredetileg a Szegedi Hiradó című lapban jelent meg 1923. május 30-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.