Szeged és Vidéke, 1903. március 25. – Szeged városának ezernyi háztartásában sötét gond ütött tanyát. A konyhapénz egyre kevésbbé futja a napi kiadásokat, amelyeknek nagymérvü szaporodását a legrendezettebb háztartás is megsinyli. A háziasszonyok minden erőlködése hiábavaló, kénytelenek hol egy, hol más dologról lemondani, hacsak ujabb póthitelt nem akarnak kérni a családfőktől. Az étlap változtatása ritkaság tárgya lett. A baromfi és sertéshus valóságos fényüzési czikk, csak elszánt erszények tudnak megküzdeni velük. A szárnyas, a tojás, vaj, a sertés- és zsirfélék ára átlag 25–50 százalékkal emelkedett. A drágulás okául azt vetik a sertéshusnál, hogy az országos rész megcsökkentette az állományt s nem lévén feldolgozható anyag, a készlet a nagy kereslet következtében megdrágult. Ez elfogadható ok. De miért lett drágább a szárnyas, a tojás, vaj és miért emelkedik a zöldség és gyümölcs ára sokkal magasabbra, mint ugyanebben az időben máskor szokott lenni? Ennek a drágaságnak egy alapjában elhibázott gazdasági politika az oka. Mégpedig nem helyi, hanem országos politika, mert a drágaság sem helyi jellegü, hanem országos. Ma már a sertés, baromfi, tojás, vaj s legujabban a zöldség is teljes mértékben kifelé vándorol s nekünk idehaza még a selejtesből is kevés marad. Statisztikai számcsoportok helyett az országszerte jelentkező drágaság igazolja az elmondottakat. Igazolja, hogy a sertés, a tojás s a baromfi óriás mennyisége azon melegében vasutra kel s robog ki az országból. Ha a kiviteli központok megerősödnek és megsokasodnak, akkor már legfölebb a virilisták tarthatnak háztartást, a lakosság zöme kénytelen lesz a népkonyhák fölemelt árai mellett a mult boldog napjairól ábrándozni. 

Ez a cikk eredetileg a Szeged és Vidéke című lapban jelent meg 1903. március 25-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon A rovat további cikkei itt olvashatók.