Az „igéret“ cimü iskola

Szegedi Hiradó, 1922. január 21. – Ambár sürü köd hullámzik mostanában a végváros utjain és „jajgatva fut le a hólé a bádogcsatornán”, mégis fölkérjük a nyájas olvasót egy kis kultursétára a Móra-városrészben. Tulajdonképen a Rókus városnak is kijár ez a séta, ahol szintén van egy ház – régente a jövendő reményei tanulták benne a betüvetést és az egyszeregyet.

Ma pedig egyik városrésznek sincs (évek óta már) elemi népiskolája. Két hatalmas városrész több ezer iskolásgyermeke kénytelen az itéletidőben a messzi Felsővárosra, Szillérre és a Szent György-térre elzarándokolni, délutáni 2–3 órás előadásokra, összezsufolt tantermekbe, mert a városrészek iskoláit eddig nem kaphatták meg.

Az egész fölszólalásunknak pedig most az ad aktualitást, hogy Vass József kultuszminiszter pénteken érdeklődött egyik leiratában a mórai iskola kiüritése felől. Megnyugtatjuk a kultuszminisztert: amíg a mostani közigazgatási gyakorlat uralkodik a városban, nem is lesz kiürités. A serdülő elemisták, akiket oly nagy szeretettel neveztek el legutóbb kis rongyosoknak, a szeretetadományi cipőkben tovább utazhatnak a kora alkonyatokban a messzi városrészekbe.

Csak néhány számadatot irunk ide a dolog megvilágitására. A Móra-iskola, ahol most járványkórház van, körülbelül ezer iskolás gyermeket képes befogadni. Békében közel járt ehhez a számhoz a növendéklétszám. A járványkórház hivatalos statisztikája ezzel szemben azt mondja, hogy a mult évben a legnagyobb beteglétszáma 25–30 volt, de három hónapon keresztül egyetlen betege sem volt az intézetnek. Mi az oka hát annak, hogy ily kicsiny egészségügyi intézet megbénitja az egész városrész közoktatásügyét?

Néhányan a torony alatt azt felelik erre a kérdésre, hogy „hát a főorvos az oka mindennek, ő nem engedi a járványkórháznak más nagyobb közegészségügyi intézetbe való beolvadását”. De ez nem lényeges. A tény az, hogy a járványkórházat már régen át kellett volna vennie a tudományegyetemnek, vagy pedig el kellett volna helyezni a közkórházba. Ma a járványkórháznak husz betege van. Elenyésző szám az ezer növendék mellett és eddig még sem tudták visszaadni az iskolát a rendeltetésének.

Értesülésünk szerint a két városrész polgársága ismét küldöttségeket fog meneszteni a vezető emberekhez és kérni fogják az iskolák felszabaditását. Egy izben már igéretet kaptak ugyan, de mint látszik, még mindig az „igéret” cimü iskolába járnak a gyermekek. Pedig végre ideje volna már véget vetni annak a szégyenletes helyzetnek, amelyben évek óta sinylődik ez a nagyváros. Mert ha az állapotok igy tartanak még néhány évig, akkor a hires szegedi földbirtokpolitika előnyös statisztikai adatait veszedelmesen lerontja az analfabéták hadserege, amelynek, sajnos, toborozni sem kell katonákat ma erről a vidékről.

Ez a cikk eredetileg a Szegedi Hiradó című lapban jelent meg 1922. január 21-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon A rovat további cikkei itt olvashatók.