A borgőzös agyu legények és az uj csizma

Illusztráció: GGAABBOO / Fortepan

Szeged és Vidéke, 1903. október 14. – Nagy harcz folyt le ez év május havában Szatymazon éjszakának idején. Nyári István, Posta Mihály, Csizik Antal, Bába István, Fogas Mihály, Frank József, Kószó Mihály és Róvó József együtt mulattak Tóth Józseffel. Éjfél után oszladozott a társaság, persze meglehetősen mámoros állapotban. Az uton Posta Mihály odaadta Tóthnak a karján levő uj csizmát, amit nem akart még fölhuzni, mert egészen uj volt. Visszament a csárdába, mert a pipáját ott felejtette s addig odaszólt Tóthnak:

Tartsd mán, öcskös, ezt a csizmát.

Amikor visszatért, nagy konfliktus támadt a csizma miatt, amelyet csupa viczczből nem akart visszaadni Tóth. Persze ebből nagy háboruság támadt s mivelhogy a borgőzös agyu embereknél nagyon hamar megy a verekedés, hát hamarosan birokra mentek. A dulakodást ütlegelés váltotta föl és a legények rárohantak a védtelen Tóthra, aztán ugy összeverték, hogy félholtan kellett hazaszállitani. Másnap ki is ment Szegedről a vizsgálóbiró, mert azt telefonálták, hogy a fiu halálán van. De nagyon szivós természetü, hát fölgyógyult 20 nap alatt. A szegedi büntető járásbiróság sulyos testi sértés vétsége miatt felelősségre vonta a nyolc legényt, akik közül ma négyet itélt el a biróság. A négy legény ugyanis becsületesen bevallotta, hogy egyedül ők püfölték a védtelen fiut s ez alapon a járásbiróság Postát, Csiziket, Bábát és Róvót 14 napi fogház fő- és 30 korona mellékbüntetéssel sujtotta.

Ez a cikk eredetileg a Szeged és Vidéke lapban jelent meg 1903. október 14-én. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból válogatva mutatjuk be, miről olvashattak a szegediek harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon A rovat további cikkei itt olvashatók.