„Megvették a telket, márciusban ígéretük szerint elkezdik az építkezést, év végével vagy jövő év elejével pedig meg fog nyitni egy McDonald’s étterem, gyorsétterem Hódmezővásárhelyen. Van, aki szereti, van, aki nem szereti, de virágozzék száz virág” – jelentette be Márki-Zay Péter a Vásárhelyi Televízió Időben című műsor január 22-i adásában.
A városvezető ígérete szerint a vásárhelyi Meki már az idei esztendő végén vagy legkésőbb 2026 elején megnyithat. Az adásban Márki-Zay úgy fogalmazott, a McDonald’s mindig is szándéka volt idejönni, és most a 2024-es választás után már az üzleti érdekét követi a vállalkozás. A Lidltől vette meg az Aldi és a Hódtói Pihenőpark közötti zöldterületet az üzemeltető, az önkormányzat pedig megváltoztatta annak átsorolását.
„Minekünk engedélyezni kellett azt, hogy a jogaival élve használhassa azt a telket arra, amire szeretné. Ezt mi támogattuk természetesen. Tehát a zöldterületből átsoroltuk úgy, hogy összességében a zöldterület nem csökkent Hódmezővásárhelyen, ennek a teleknek az átsorolását megváltoztattuk az ő kérésükre; hajrá, építkezzenek. Úgyhogy hamarosan lesz Vásárhelyen is McDonald’s” – magyarázta Márki-Zay.
A HódPress írta meg nemrég, hogy a Progress Étteremhálózat Kft. mely a magyarországi McDonald’s étteremláncot üzemelteti, elkezdte engedélyeztetni a Kaszap utcai McDrive-hoz kapcsolódó út- és parkolóépítést az óév végén, erről a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal hirdetményben tette közzé.
A vásárhelyi Mekit már régóta tervezik, több mint egy évtizede még úgy volt, hogy a ma a KFC által birtokolt területen lesz a gyorsétterem. Az üzemeltető azonban végül nem ezt a telket és nem a várostól vásárolta meg, hanem a Lidltől – a mai Aldi és a Hódtói Szabadidőpark közötti üres zöldterületen épül fel tehát a gyorsétterem.
Évekig nem történt semmi a területen, 2018-ban időközi polgármester-választás is volt, melyet Márki-Zay Péter nyert. Felépült viszont nem sokkal később a makói OMW benzinkút mellett a Meki. Tavaly júniusban Márki-Zay Péter már arról beszélt, hogy beszélt a McDonald’s-szal, akik immár meghozták a döntést, hogy városba hozzák egy éttermüket.
Bár minden engedély adott, tavaly augusztus óta egy kapavágás nem történt a hódmezővásárhelyi McDonald’s területén. Márki-Zay Péter azt mondja, Lázár János akadályozza a céget a nyitásban, a helyi fideszes lap szerint a Meki a polgármesterből nem kér.