„Mérhetetlen büszkeséggel és nagy szeretettel gratulálunk a röszkei Nagy Ritának, aki szombaton az athéni kick-box Európa-bajnokságon, női kick-light szakágban, Európa-bajnoki címet nyert!” – írja posztjában Borbásné Márki Márta, Röszke polgármestere.
Borbásné emlékeztetett, 2023 novemberében a világbajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhatott Nagy, most ezt megismételte az Eb-n is.
„Kedves Rita! Hálásan köszönjük, hogy fáradhatatlanul segíted a röszkei gyerekek fejlődését edzéseiddel, és példaképként inspirálsz mindenkit a településünkön!” – zárja sorait a polgármester.
A Délmagyar cikke szerint Nagy Rita a döntőben egy hazai, görög versenyzővel került szembe, és nagy csatában győzött. A Combat "D" SC másik versenyzője, Veszelovszki Péter két kategóriában indult, mindkettőben ezüstérmet szerzett. Vida Ádám egyik kategóriájában harmadik lett, a másikban kiesett.
„Az Európa-bajnokság éremtáblázatán Magyarország végzett az első helyen 16 aranyéremmel, 13 ezüstéremmel és 19 bronzéremmel az olaszok és az ukránok előtt” – jegyzi meg a lap. Az eseményen egyébként 41 ország 1133 nevezéssel vett részt, 982 versenyző lépett tatamira, illetve ringbe.