A hódmezővásárhelyi közgyűlés csütörtöki alakuló ülésén Gyöngyösi Ferencet főállású, míg Berényi Károlyt társadalmi megbízatású alpolgármesterré választotta.
A Márki-Zay Péter polgármester mellett az MMM tíz egyéni körzetben megválasztott képviselője mellett a Fidesz-KDNP négy kompenzációs listáról mandátumot szerző politikusából álló közgyűlés módosította az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát. Lerövidítették a közgyűlés összehívásának határidejét: az ülés időpontját hét nappal korábban kell jeleznie a polgármesternek, az előterjesztéseket pedig csupán négy nappal a tanácskozás előtt kapják meg a képviselők, írja az MTI. A közgyűlés tagja interpellációt az ülés előtt legfeljebb öt nappal nyújthatnak be.
A közgyűlés négy – ügyrendi és mandátumvizsgáló, pénzügy-gazdasági, városfejlesztési és városüzemeltetési, szociális és egészségügyi, valamint oktatási, kulturális, sport nemzetiségi – bizottság megalakításáról döntött, amelyek mindegyikét az MMM képviselője vezeti. A képviselők meghatározták a polgármester és az alpolgármesterek illetményét is:
A polgármester és az alpolgármester havonta illetménye 15 százalékának megfelelő költségtérítést is kap.
Márki-Zay Péter a programját bemutató beszédében hangsúlyozta, a város működésének anyagi fedezetét biztosítani kell, ennek alapja a gazdálkodás fegyelmezettsége. A polgármester a következő évek egyik kiemelt feladataként említette a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodást, ezért takarékosan kell bánni a természeti erőforrásokkal, megszüntetni a hőszigeteket, növelni a zöldterületeket.
A politikus azt is elmondta, folytatni fogják a város műemlékei, így a városháza felújítását, amelyekre az elmúlt években már 350 millió forintot fordítottak. Márki-Zay Péter szerint az önkormányzat támogatási programjával erősítené a társadalmi mobilitást: az állami intézményekkel, egyházakkal, civil szervezetekkel összehangoltan segítenék a rászoruló és beilleszkedni igyekvő családokat.