Gólya okozott áramszünetet Sándorfalván vasárnap

Sándorfalva nagy része áram nélkül maradt egy időre vasárnap délután, amikor Szatymaz közigazgatási területén egy nagyfeszültségű vezetékre szállt rá egy gólya, ahol áramütést kapott és odaégett a vezetékre, írja a Délmagyarország.

A lap szerint Magyarországon évente nagyjából százezer madárral végez áramütés hasonló módon. A fehér gólya ráadásul védett faj, és előszeretettel fészkelnek vagy pihennek villanypóznákon. Egyetlen rossz mozdulat elég a balesethez, mert amennyiben a szárnyukat kitárva hozzáérnek a vezetékhez, miközben a lábuk még mindig a pózna fém részén van, rövidre zárják az áramkört és máris végigfut az áram a testükön.

Tokody Béla, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület vármegyei titkára at mondta a lapnak, a fehér gólyákra az áramütés jelenti jelenleg a legnagyobb veszélyt hazánkban. A fiatal egyedek július elejétől repülnek ki a fészekből és gyakran már az első szárnypróbálgatásuk végzetes” – mondta a lapnak Tokody, aki szerint az alapprobléma, hogy az oszlopok vezetéket tartó része, mely a madaraknak kényelmes, fémből készül.

Külföldön ezt úgy oldják meg, hogy a szóban forgó szerkezetek már lógnak, és nem állnak, így nem tudnak rajtuk álldogálni a madarak. Idehaza a szigetelésben látták a megoldást, így egyre több vezeték fém kereszttartójára kerül műanyag borítás. Emellett pedig szóba jöhet a légvezetékek földkábelre való kiváltása, bár ez rendkívül költséges. A Fehér-tónál egyébként éppen mostanság váltottak ki 1,5 kilométer hosszú vezetéket így.