„Sajnos egy ház fala kidőlt, és az ott lakóra zuhant a mennyezet. Az életét sajnos nem tudták megmenteni a gyors reagálás ellenére sem” – írta Erhard Gyula polgármester a Facebookon vasárnap délelőtt.
A megosztott fotókon látható, ahogy a ház vályogból épült utcai homlokfala kidőlt az utcára. A faluban a károk elhárítása még most is folyik, a polgármester minden lakos türelmét kéri.
Molnár Krisztina, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Délmagyarországnak úgy nyilatkozott, „a több mint száz bejelentésből hetven esetben volt szükség tűzoltói beavatkozásra. Hajnali két óráig tizenhárom hivatásos és négy önkéntes egység dolgozott folyamatosan a vihar okozta karok felszámolásán. A bejelentések mintegy nyolcvan százaléka Szegedről érkezett, de a vihar szinte az összes településen károkat okozott. Leginkább a kidőlt fák és a lehasadt ágak adtak munkát a tűzoltóknak. Hat lakóépület rongálódott meg, Mórahalmon egy tanyába villám csapott, a tetőszerkezet egy része megsemmisült, máshol pedig a szalmabálák is kigyulladtak a villámlás miatt.”