Ballagásra sem kapott meghívót a szentesi drámatanár, aki a státusztörvény miatt távozott

Matos Ibolya 25 éven keresztül dolgozott a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban, ahonnan tavaly októberben a státusztörvény miatt távozott. Három év két hónapon keresztül volt az egyik mostani végzősök csoportjának osztályfőnöke, ám a 24.hu-nak azt állítja, nem kapott meghívót sem a szalagavatóra, sem a ballagásra. Tanítványai kérdésére az iskola igazgatónője úgy fogalmazott,

ha rajta múlik, vendégként sem lehet jelen az eseményen.

Mindezt a gimnázium egyik diákja is megerősítette a lapnak. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium vezetője, Sipos Kitti Lídia egyébként fideszes színekben indul a júniusi önkormányzati választáson Szentesen igazgatói feladatai mellett, ami jogilag amúgy lehetséges. Matos Ibolya szerint egy évig jó viszonyban is voltak, ám ez megromlott távozásával. Az igazgatónő például, megkerülve őt mást nevezett ki az osztálya élére, mint akit Matos kinézett.

Februárban aztán megtartották a szalagavatót, amire tényleg nem kapott meghívót az egykori tanár. Végül az osztályába járó egyik diák édesanyja szerzett neki két belépőt. Egyetlen beszédben sem hangzott el, hogy ő osztályfőnök volt, de az új osztályfőnök végül vitt neki szalagot, amit a szülők megtapsoltak, a műsor végén pedig a diákok a nevét skandálták.

Az eset az osztálya ballagásakor is megismétlődött, oda is úgy ment el, hogy az egyik diákja adta oda neki a saját meghívóját. Az ünnepség után egy órával egy szülő vitte el neki a virágot és a ballagó tarisznyát. A tablón a fényképe nem szerepel, csak a neve és egy rajz róla, ahhoz is engedélyt kellett kérnie, hogy rátehessék.

A Horváth Mihály Gimnázium igazgatója a fentiekre aztmondta a 24.hu-nak, hogy a kérdésben szereplő állítások nem fedik a valóságot. A volt osztályfőnök és férje is kapott meghívót a szalagavatóra. A színpaddal szemközti páholy első sorában ültek, ahonnan tökéletesen látták a rendezvényt. A ballagásra szintén kapott meghívót a volt osztályfőnök, amit a volt osztálya a szerenád alkalmával adott át. Ballagási tarisznya is készült számára, amit azonban nem vett át”.

Matos Ibolyát a fenti válasz negyon megviselte, ahogy az intézmény vezetője „implicite hazugnak” nevezi, és megismételte, minden úgy történt, ahogy azt elmesélte. A szalagavató előtti szavait, miszerint nem lehetek ott, harminc diák tanúsítja, a jegyeket pedig egy szülő, akinek a lánya is abba az osztályba jár, adta nekem, nem az iskola.

Matos végül hosszasan fejtegette a lapnak távozásának okát, mint mondta, nem bánta meg, és ha jó irányban változna a közoktatás, visszamenne tanítani. A mai napig haragszik tanártársaira, az egész szakmára. Sokkal többeknek kellett volna tiltakozni szerinte, mélységesen bánja, hogy a körülbelül ötvenfős tanári karból maximum tizenegyen sztrájkoltak. „A maradással mindennel szembementem volna, amit hosszú éveken keresztül verbálisan és példamutatással igyekeztem a diákok elé rakni.” A teljes interjú a 24.hu oldalán olvasható.

Forrás: Google Maps