360 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert bölcsődefejlesztésre Kistelek önkormányzata, jelentette be Nagy Sándor polgármester. Az összegből új foglalkoztatók is létesülnek, a tervek szerint a beruházás már év végére megvalósulhat.
„Tulajdonképpen egy új épület, komplett új bölcsőde épül majd két foglalkoztatóval, vizesblokkal, öltözővel, melegítő konyhával, kívül-belül a szükséges játékokkal és eszközökkel, termálvizes fűtéssel, mindennel, ami kell, és egy „köldökzsinór” köti majd össze a most meglévő intézménnyel” – mondta a Délmagyarnak Nagy.
Most kapták az értesítést, következik a szerződés aláírása, a közbeszerzés kiírása, a településvezető bízik abban, hogy a munkák már nyáron elkezdődhetnek, mert szeretnék, ha minél hamarabb fogadhatná a gyerekeket a létesítmény.
Ezért szűk határidőket szabnak majd a közbeszerzésben.
A bővítésre azért van szükség, mert egyre többen jelzik, hogy szeretnék bölcsődébe elhelyezni a gyermeküket, a településünkön nőtt a lakosság száma. Más intézmények, óvodák és az iskola fejlesztésével kapcsolatos pályázatokat is beadott az önkormányzat, jegyzi meg a lap.