A gyanú szerint a nő még március 8-án jelent meg az idős hölgy házánál, akit egy kitalált történettel kicsalt az utcára, és beszélgetni kezdett vele. Amíg elterelte a figyelmét, addig társa a nyitott kapun keresztül besurrant az ingatlanba, amit pénzt keresve kutatott át. A férfi a közel 230 ezer forintot megtalálva végül az ablakon keresztül távozott.
A nyomozás során a rendőrök egy 31 és egy 47 éves helybéli lakost azonosítottak, akiket gyanúsítottként hallgattak ki a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. Lopás vétsége miatt indult ellenük eljárás.