Tavaly augusztus elejétől idén november végéig összesen 4117-en jelentkeztek határvadásznak, ebből mindössze 1804 emberrel kötött szerződést a rendőrség, tudta meg a Népszava a Belügyminisztériumtól.
Eredetileg 4000 fősre tervezte a kormány a határvadász-állományt, erről még Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt. „Először 2200 határvadászt vesz fel a belügyi tárca. A határvédelmet a rendőrökkel együttműködve a határvadászok fogják ellátni.” Egészen mostanáig még az első célszám sem jött össze, sőt, miközben négyszázan már fel is mondtak.
A sikeres vizsgát és esküt tett határvadászok közül végül csak 1579-en kezdték meg a szolgálatot, árulta el a Belügyminisztérium a lapnak. Az ORFK-tól pedig megtudták, a szerződöttek és a szolgálatot megkezdők száma közötti eltérés abból fakad, hogy sokan még nem fejezték be a határvadász-tanfolyamot, illetve nem tettek vizsgát.
Nem először fut neki a kormány a határvadász-toborzónak: 2015–2016-ban, a nagy menekülthullám idején háromezer fővel akarták növelni a rendőrség létszámát. Nyílt titok volt azonban a rendőrhiány, különösen vidéken, ám a frissen „felszereltek” zöme végül nem is került a déli határra, hanem az országon belül láttak el járőri, közrendvédelmi feladatot.
2022 nyarán aztán Orbán Viktor miniszterelnök két hónapot adott a feladatra Pintér Sándor belügyminiszternek. A cél érdekében a felvételi és a képzési követelményeket is enyhítették, így immáron nyolc általánossal is lehetett jelentkezni, illetve a képzés fél év helyett két hónapra csökkent. Így is csak töredéke jött össze a tervezett létszámnak, ráadásul jelentős a lemorzsolódás: a feladatra 5-ből 1 jelentkező alkalmas mindössze.