Hódmezővásárhely polgármestere, Márki-Zay Péter a Facebook oldalán egy élő videóban mondta el azt, hogy Promenád24 és a Rádió7 nevű hódmezővásárhelyi híroldalak szerinte alaptalan állításokat jelentettek meg az elmúlt napokban. A videóban elmondta, hogy nekik nincsen idejük reagálni minden ilyen hírre, de a vásárhelyiektől azt kérte, hogy „soha ne higgyék el őket.”
„Nagy reményeim nincsenek, ha helyre is igazítják ezt, akkor is tovább hazudoznak, de most már elkezdünk perelni”
– tette hozzá a polgármester. A videóban felidézte, hogy korábban például arról írt a fent említett két portál, hogy mérgező hulladékot hoznak Hódmezővásárhelyre, ami szerinte nem volt igaz, de azt is megírták, hogy szörnyű állapotban van az ’56-os emlékmű és az Emlékpont, „csak azok éppen az államhoz tartoznak.”
Szerinte tavaly csak hazugságokkal tudott nyerni a Fidesz a körzetben, és azt is hozzátette, hogy ezeket véleménye szerint kifejezetten Lázár János építési és közlekedési miniszter sajtója terjeszti, ami alattt a Promenád24-et és a Rádió7-et értette.