Eddig összesen 286 bejelentés érkezett a szombat délutáni vihar követően, ebből az derül ki, hogy a megye középső részén tombolt legerősebben a vihar. A legtöbbször Hódmezővásárhelyről érkeztek segélyhívások. Főleg kidőlt fák, lehasadt faágak, leszakadt vezetékek, megsérült épületek miatt kértek tűzoltói segítséget.
A Katasztrófavédelem összefoglalójában azt írja, hogy Hódmezővásárhelyen, a Kutasi út több pontján, a Szent István utcában, a Csalogány utcában, Gyümölcs utcában, a Síp utcában, a Dr. Imre József utcában, Berkenye utcában, Bocskai utcában, a Zrínyi utcában, a Jókai utcában, valamint Petőfi utcában úttestre dőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat. Az Ady Endre úton villamospályára dőlt egy 20 méter magas fa, erről még szombaton írtunk, ugyanis a tram-train leállt egy időre.
A Madách Imre, a Fecske és a Lázár utcában háztetőt bontott meg a vihar, a Zrínyi utcában, a Kertész közben, a Miklós utcában és a Botond utcában épületre dőlt fa. A Kodály Zoltán utcában, a Madách Imre utcában, a Tóalj utcában parkoló autókban is keletkeztek károk a leszakadt ágak miatt. A Szent István téren egy iskola kerítésére, a Boróka utcában és a Völgy utcában szintén kerítésre dőlt fa.
A 47-es főúton, Szeged és Hódmezővásárhely között Kishomoknál, illetve a Makó és Hódmezővásárhely közötti, 4415-ös úton, Földeáknál szintén a földön fekvő fák akadályozták a forgalmat, mindaddig, amíg a tűzoltók el nem távolították őket.
A szombati viharral kapcsolatban beérkezett bejelentések közül vasárnap reggel kilenc óráig összesen nyolcvankilenc műszaki mentést végeztek el a vármegyei hivatásos és önkéntes tűzoltók. A vihar okozta károk felszámolásán tizenkettő hivatásos és hat önkéntes tűzoltóegység folyamatosan dolgozik, a műszaki mentések vasárnap is folytatódnak. Személyi sérülésről nem érkezett hír a katasztrófavédelem szegedi főügyeletére.
Szegeden, Szentesen és Makón is néhány kidőlt fa adott munkát a tűzoltóknak, de itt jóval kisebb károk estek, mint Hódmezővásárhelyen, ahol annyi ingatlan sérült meg, hogy a polgármester kinyittatott két tüzépet is, amik alapból zárva voltak. Márki-Zay Péter egy élő bejelentkezésben arra kérte a helyieket, aki tud, segítsen szomszédainak a károk eltakarításában.