A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többek között tégladarabokkal dobálta meg traktorral közlekedő szomszédját.
A vádirat szerint a férfi és a sértett között már évek óta rossz volt a viszony egy telekvitából adódóan. A vádlott ebből fakadóan előbb tavaly szeptemberben állt a dűlőúton traktorral közlekedő szomszédja elé és próbálta ökölnyi tégladarabokkal eltalálni a járműből kiszálló férfit, aki egy gáz riasztópisztolyból leadott lövésekkel vetett véget a támadásnak.
A támadó ezt követően még aznap délután egy késsel elvágta a sértett juhakoljának rögzítő köteleit, közel 110 ezer forintos kárt okozva ezzel. Másnap a férfi újra elé állt a mellékúton traktorozó sértettnek és egy tíz centis aszfaltdarabbal bedobta a jármű első szélvédőjét, a törmelékek a vezetőfülkébe repülve 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okoztak. A traktorban mintegy 40 ezer forint kár keletkezett.
Az ügyészség a férfit közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésével, garázdaság és rongálás vétségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.